Aly Mazahéri (1914–1991)

Színpompás kollázs a 10-13. század muszlim mindennapjairól. Mazahéri aprólékosan bemutatja nekünk a korabeli iszlám világ mezőgazdaságát, iparát, kereskedelmét, városait és falvait, kulturális, vallási, politikai és „civil” életét, kirajzolva egy meglepően nyitott társadalmat, ami nemcsak a keresztény és zsidó elemeket fogadta be, de bőven tanult Indiától és Kínától is. (No meg persze a perzsáktól.) Ráadásul úgy fest, ő őrizte meg a görög-római „köztársasági” eszmét is az utókornak (számos egyéb ókori eredményen túl) – nem csoda, ha az embernek az az érzése, hogy a civilizációs fokát tekintve az európai „sötét középkor” úgy viszonyul ehhez a világhoz, mint félig leszopogatott medvecukor a gyertyalánghoz. Ez a nyitottság persze abból a szempontból érthető, hogy ez az időszak nem mellesleg az iszlám idzstihád ideje, amikor a hívők szabadon értelmezhették a Korán üzeneteit, meglehetősen liberális konstrukciókat hozva létre – alighanem ezért is ez az iszlám kulturális és tudományos aranykora.

Ugyanakkor, ismétlem, ez egy kollázs – Mazahéri ugyanis egyáltalán nem törekszik arra, hogy valamiféle átfogó, összegző koncepciót adjon nekünk. Megdöbbentő, mennyire kihagyja a tágabb történelmi kontextust és az eszmetörténetet – ezért nem csoda, ha olyan érzésem van, mintha magyarázó kommentár nélkül nézegetnék holmi gazdagon illusztrált falikárpitokat. Szép, szép, de lenne kérdésem*. Ez a reflektálatlanság pedig azzal párosul, hogy a szerző meglehetősen sok XX. századi analógiával kívánja érzékeltetni a leírtakat – kedvencem, hogy a síitákat baloldali, a szunnitákat jobboldali mozgalomként aposztrofálja, aminek, mondanom sem kell, az adott korszakban nem sok értelme van, sőt igazából meglehetősen bűnös leegyszerűsítésekre csábít. Mindezek fényében ajánlom ugyan mindenkinek, aki szeret színes leírásokat olvasni egy egzotikus világról (Ezeregyéjszaka-rajongóknak különösen), de érdemes olvasás közben kézközelben tartani pár vallástörténeti- és egyéb lexikont, vagy minimum a wikipédiát.

* Például – többek között – teljesen magyarázat nélkül hagyja, hogy miért és miképp hullt hamvába ez az aranykor. Hogy külső tényezők – keresztesek, mongolok – idézték elő azt a válsághelyzetet, amiből – mint jó trágyából – a vallási fundamentalizmus kisarjadt, vagy a belső tényezők – mondjuk az oszmánok katonai megerősödése – voltak elsődlegesek? nos, ezt a drága olvasó majd kiguglizza magának.

… (more)