Ah, sì, avere dei valori!...
(106)

Per quanto paradossale possa apparire,
c'è un cammino da percorrere e bisogna
percorrerlo, ma non c'è viandante.
Azioni vengono compiute, ma non c'è
chi le agisca.
(Sattipathana-Sutta, xlii, 16)
(149)

Io sono un viandante e uno scalatore di montagne, diss'egli al suo cuore, non amo le pianure e sembra che non sappia star fermo a lungo.
E qualunque cosa mi capiti ancora, come destino o come esperienza, in essa ci sarà un peregrinare e un ascender monti: si vive alla fine solo ciò che si ha in sé.
(Il viandante, Zarathustra, Nietzsche)

Sebbene Estensione del dominio della lotta venga collegato a Lo straniero di Camus, ritengo che, invece, La caduta di Camus sia più attinente: il monologo esternato quasi come un vomito, a partire da Le memorie del sottosuolo di Dostoevskij, ci conduce a quel cammino verso il recupero del masso da riportare in cima (ancora Camus). Specifico solo quella parte del cammino in discesa: e si pone la domanda: riuscirà stavolta a raggiungere e sollevare il masso? lo vuole veramente? o preferisce restare sul sentiero in perenne cammino?

( )

After reading his other novels, Houellebecq's first effort feels weak by comparison. Without the tension of brotherhood and family (as in The Elementary Particles) or religion (as in Submission) to balance out his nihilism, the main character's pointlessness just feels... pointless. ( )

Hogy „jóval derűsebb”-e, mint a többi Houellebecq-regény, arról nem nyilatkoznék mondjuk tény, hogy a végén nem pusztul ki az emberiség. Az viszont biztos, hogy itt még a metsző kritikai szarkazmust (a pengét, melyet H. oly páratlanul forgat) enyhíti kissé az önirónia. A későbbi könyvekben ez aztán visszaszorul, az összkép így sötétebbre vált – úgy fest, H. esetében az elégedettség és az írói elismertség fordítottan arányos egymással. Ettől függetlenül ez a könyv a „szerzőt teljes fegyverzetében mutatja meg” (íme egy újabb klisé a fülszövegből), mi több: betűről betűre megkapjuk az író irodalmi programját, amit azóta is konzekvensen követ*. Elbeszélőnk a tipikus houellebecq-i főhős: középkorú fickó társas kapcsolatokra való képtelenséggel és sziporkázó intellektussal, aki sosem szűnik meg ostorozni a fogyasztói társadalom és a szabadpiaci kapitalizmus vétkeit, melyek értelmezésében ellehetetlenítik az életet. (Megjegyz.: szerintem speciel az ő életét a saját társas kapcsolatokra való képtelensége lehetetleníti el, de hát ki vagyok én – pszichológus? –, hogy belepofázzak.) No most az ilyen magának való pacák általában véve nem túl szerencsés választás regényszereplőnek, egész egyszerűen azért, mert nem nagyon csinál semmit – ennek fényében pedig külön lenyűgöz az a gördülékeny elegancia, amivel H. szöveget sző ebből a tulajdonképpeni semmiből. Ez az, amit H. a lehető legmagasabb szinten művel, és amiért (minden neheztelésem ellenére) nem tudom nem bámulni őt. Arról a diszkrét bájról már nem is beszélve, amit az okoz, hogy egy zsigerileg antiszociális egyént hallhatunk panaszkodni az emberi kapcsolatok fokozatos leépüléséről. Na ja, kérem. Akkor tessék venni egy kutyát. Állítólag segít. Mondjuk Houellebecq-et ismerve – a kutyán nem.

* Pl.: "Az emberi kapcsolatok fokozatos leépülése óhatatlanul is felvet néhány kérdést, ami a regényírást illeti. Mert mégis, miért vágnánk bele azoknak a heves, sok éven át tomboló érzéseknek a leírásába, amelyek több generációra is kifejthetik a hatásukat? Igencsak messze kerültünk az Üvöltő szelektől, ez a legkevesebb, amit mondhatok. A regényforma nem arra született, hogy a közömbösséget vagy a semmit írja le. Egy laposabb, tömörebb, komorabb regénynyelvezetet kellene kifejleszteni." (48. oldal) ( )

The unnamed narrator of 'Whatever', lives in Paris, has a well paid job working in computers and is currently single. He is lonely, utterly alone, has no friends and no family that we know of. Conversely this means that he is also completely free. Free from financial worries,attachment, guilt or emotions; free to do whatever he wants.

The original French title of the book “Extension of the domain of struggle” and in this novel Houellebecq looks at the struggle for free love in a modern liberal society. A society where sexual experimentation has engendered a society of winners and losers, where self-worth is governed by the numbers of sexual partners you can amass. “Sexuality is a system of social hierarchy”.

When the narrator and Tisserand, an ugly and lacking in charm colleague, are sent by their company to set up a training programme for a new computer system around some provincial towns they also embark on a tour of the local bars and clubs looking for sexual liaisons. Despite having steady jobs, a decent expenses account and good wages in this society they are still losers and abject failures.

“Just like unrestrained economic liberalism, and for similar reasons, sexual liberalism produces phenomena of absolute pauperization”

In this novel Houellebecq argues that the lack of love in society is a direct outcome of sexual liberalism and someone like Tisserand is powerless to fight it, he will know neither love nor sexual fulfillment. Conversely the elite of the hierarchy of sexuality are little better off, "In reality, the successive sexual experiences accumulated during adolescence undermine and rapidly destroy all possibility of projection of an emotional and romantic sort." Houellebecq argues that in a society where sexual images abound in the media, pop music etc is a society that is built on easy lies and sensual pleasure is a bankrupt one.

For Houellebecq questions of sex, desire are central. In this book religion, love, family and psychiatry are given short shrift. There is very little dialogue and none of the characters' backgrounds are expanded upon meaning that no easy remedies are offered up.This is a struggle we have to overcome ourselves.

There are some interesting ideas within this book but for me at least not a particularly memorable one. Houellebecq points out that there is a very fine line between love and hatred, in particular self-hatred, making this a pretty bleak but thankfully also a relatively quick read. ( )

Very obviously a first novel, even though it shows signs of Houellebecq's later skill in analyzing what truly connects us to our fellow man. There's not nearly so much sex in this one, and the protagonist comes off as more overtly misogynistic than provocative, though to be fair he hates everyone. There's plenty of that classic Houellebecq-ian anomie and detachment from the world, but without a good plot to drive it along or any interesting conundrums to make you think much beyond "Gee, this guy really doesn't like his job", you just kind of watch the protagonist stagger along until the book ends. The non-ending in particular doesn't offer any sort of narrative or intellectual closure - it's all very well to observe that the world is full of dull and stupid people doing boring and meaningless things, but why bother to write about that unless you have something interesting to say about it? There's no science fiction, no art criticism, no social commentary, just chain-smoking, unpleasant bar-hopping, and being bad at your job. Overall this is basically a less funny and thoughtful, more pessimistic and nihilistic Office Space. I'm glad this wasn't my first Houellebecq. ( )