Picture of author.

Sebastian Haffner (1907–1999)

Author of Defying Hitler: A Memoir

45+ Works 2,994 Members 41 Reviews 6 Favorited

About the Author

Sebastian Haffner emigrated to London from Berlin in the 1930s and was a vocal critic of the Nazi regime, writing influential articles in the Observer. After the war, he became Germany's pre-eminent political commentator.

Works by Sebastian Haffner

Defying Hitler: A Memoir (1939) — Author — 1,066 copies, 19 reviews
The Meaning of Hitler (1978) 746 copies, 6 reviews
Churchill (1967) 195 copies, 6 reviews
Failure of a Revolution: Germany 1918-1919 (1969) 172 copies, 1 review
The Rise and Fall of Prussia (1979) — Author — 152 copies, 2 reviews
Preussische Profile (1980) 24 copies
Historische Variationen (1995) 24 copies
Zwischen den Kriegen (1900) 15 copies
Kanttekeningen van een rationele profeet (2007) 13 copies, 2 reviews
The Devil's General / Germany: Jekyll and Hyde (2005) — Author — 8 copies
Der neue Krieg (2000) 5 copies
1987 1 copy

Associated Works

Did you ever see Hitler? (1973) — Afterword, some editions — 38 copies, 1 review
Berlijn-Amsterdam 1920-1940 : wisselwerkingen (1982) — Contributor — 8 copies

Tagged

19th century (12) 20th century (65) 20th century history (10) autobiography (51) biographies (15) biography (186) Bismarck (11) Churchill (13) England (11) essay (11) essays (10) Europe (20) European History (10) fascism (21) Folio Society (25) German (50) German History (99) Germany (319) haffner (12) history (575) Hitler (125) Holocaust (31) interwar (21) memoir (66) Nazi (14) Nazi Germany (22) Nazis (26) Nazism (115) non-fiction (122) politics (50) Prussia (20) read (10) Sebastian Haffner (21) Third Reich (49) to-read (66) war (22) Weimar Republic (37) Winston Churchill (11) WWI (70) WWII (230)

Common Knowledge

Members

Reviews

I've never read anything like it. A relatively brief brilliant analysis - no footnotes, no references. The author lived in Germany during the war. Discusses Hitler's achievements, successes, mistakes and crimes. He uses achievement to mean an individual accomplishment, and success to mean an accomplishment in competition (Leistung and Erfolg?). Interesting commentary on the Nuremburg trials. My only complaints are that he holds that Hitler's brand of anti-semitism was alien to Germany and came from Eastern Europe, which seems unsupportable to me, and, in his conclusion, claims that Hitler was not a true German, unlike someone like Luther (?!...http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/anti-semitism/Luther_on_Jews.html)… (more)
 
Flagged
markm2315 | 5 other reviews | Jul 1, 2023 |
Lehet, Haffnernek igaza van, amikor az mondja: ha nincs Hitler, akkor Churchillnek itt a nevét se ismernénk. Jó, pár angol történelemre specializálódott csodabogár tudná, hogy volt egy brit politikus, aki eszement vastag könyveket írt az angolszász népek történelméről meg szépapjáról, Marlborough hercegéről, a nagy hadvezérről, de kábé ennyi. És az nagyon rossz volna, hisz semmit se mondanának nekünk az ilyen ikonikus képek:



Azt hinnénk, valami chicagói gengsztervezérről készültek, pedig nem. Bár tegyük hozzá, ha Churchill nem is volt gengsztervezér, problémás csávó volt világ életében. Az iskolarendszert például kiváltképp rühellte, gyakorlatilag egyszemélyes sztrájkot folytatott ellene az iskolapadból. Ha nem lett volna apja maga is egykori miniszter és Lord, a konzervatív politika egyik megújítója, akkor a kis Churchill alighanem mehetett volna a McDonald'sba tányért mosni, ehelyett lovastiszt lett a brit hadseregben. És itt meg is találta azt, amire mindig is vágyott: a harcot. Ennek köszönhette, hogy Albion egyre inkább felfigyelt rá, dél-afrikai kalandja* pedig igazi korabeli celebbé tette. Winston pedig profitált ebből. Egyrészt alkalmi újságíróként ** elárasztotta a lapokat szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb riportokkal, amelyekben bizony alaposan elverte a port saját munkaadóin, a hadsereg stratégáin. (Nem csoda, hogy nem is igazán szerették a vezérkarban a nagyszájú hadnagyocskát.) Másfelől pedig megízlelte a politika ízét, és úgy fest, az efféle harc jobban is ízlett neki, mint a csatározás a birodalom perifériáin.

Szóval Churchill betrappolt az alsóházba, természetesen mint konzervatív képviselő, hisz mi más lenne egy Marlborough-leszármazott. Aztán gyakorlatilag azzal a lendülettel át is trappolt a liberálisokhoz, országos botrányt okozva. Hát igen, Winston elég célvezérelt ürge volt - mivel úgy érezte, a konzervatívok kutyába se veszik, ráadásul leszálló ágban is vannak, ezért megéri neki inkább a liberálisokkal tartani***. Ezzel persze elemi haragot gerjesztett maga ellen konzervatív oldalon, és ami azt illeti, a liberálisok se különösebben bíztak benne. Akárhogy is, a számítása bevált, mert számos miniszteri posztot betöltött, Lloyd George-dzsal együtt meghatározó figurájává lett a liberálisoknak, és mielőtt kitört a háború, megkapta az álommelót is: ő lett az Admiralitásért felelős miniszter. Magyarán övé lett az összes csecse hajó, a Brit Birodalom öklei, amivel Anglia uralta a tengereket. És mégis belebukott.

Pedig Haffner szerint Churchill remek érzékkel vágott bele a dolgokba. Rendbe szedte a flottát, amikor pedig kitört a háború, tutibiztos receptje volt a győzelemre: azt akarta, erősítsék meg Antwerpent, mert akkor lesz egy erődjük a németek hátában, így azok nem tudnak majd merev frontvonalat kiépíteni Franciaországban. Gyanús, hogy neki volt igaza, de hiába, mert lehurrogták, nem biztosítottak neki elegendő eszközt a terv véghezviteléhez. Aztán jött az újabb pazar Churchill-idea: üssék ki Törökországot a háborúból, így megteremtenék a közvetlen összeköttetést az oroszokkal, ráadásul nyitnának egy újabb frontot a Balkánon****, amivel alaposan aláfűtenének a tengelyhatalmaknak. Nos, erre már több erőforrást tudott mozgósítani, partra is szálltak a britek Gallipolinál, de bele is rokkantak, mert a törökök a vártnál erősebbnek bizonyultak. Szegény Churchill pedig megbukott.

Na most ha nagyjából ebben az időpontban Adolf Schicklgruber nevű kadét valahol a nyugati fronton telibekap egy gránátszilánkot, majd elvérzik a lövészárokban, akkor itt lényegében befejeződhetne az értékelésem. Még ejtenék pár szót arról, hogy Churchill az írói szakmára fanyalodott, kitanulta a kőmíveskedést, szorgalmazta durva beavatkozást a bolsevik állam ellen (sikertelenül), oszt ennyi, zárómondat. De a fenn említett Adolf sajnos nem halt meg, népvezérré képezte magát, és elkezdte megenni Európát. Anglia meg - ami ekkoriban bele volt bolondulva a megbékélés politikájába - hagyta. Churchill volt az egyetlen, aki vidéki magányából bőszen ostorozta az ostoba politikát, bohócnak is tartották miatta. Egy ideig. Mert ahogy kezdett (nagyjából München után) világossá válni, hogy Chamberlain Hitler lekenyerezésére tett erőfeszítéseivel nem megy semmire, és itt bizony háború lesz - úgy vált Winstonunk (akire egyre inkább illet a "jó öreg" jelző) egyre népszerűbbé. Nem csoda, hogy amint kitört a háború, megint élre tört: előbb újra kezébe nyomták az Admiralitás vezetését, majd - Chamberlain bukása után - a miniszterelnökséget is.

Nagyon nem mélyednék bele főhősünk második világháborús szerepvállalásába, mert arról annyian írtak már annyit, hogy az több mint elég. (John Lukacs pedig még a "több mint elég"-nél is többet írt erről.) Lényeg, hogy Churchill a maga bulldogmentalitásával elérte, hogy a britek kitartsanak, sőt: azzal, hogy az amerikaiakat is okos politikával magához kötötte, megágyazott a szövetségnek, amely végül térdre kényszerítette Németországot. Nélküle talán az egész történelem máshogy alakult volna - és ezen vajmi keveset változtat, hogy ha a háborút meg is nyerte, a békét elveszítette. A világégésből ugyanis egy gazdaságilag megrokkant Anglia került ki, amely saját gyarmatait sem tudta már gyeplőszáron tartani. Olyan birodalom volt már, amely eltörpült az új nagyok, az USA és a Szovjetunió mellett, és bizony Churchill minden trükkje kevés volt ahhoz, hogy ezen a helyzeten érdemben változtathasson. És arról ne is beszéljünk, hogy '45-ben még a miniszterelnöki pozíciót is elbukta - úgy voltak vele a szavazók, hogy Winston jó volt a háborús időkre, de a békét menedzselje inkább valaki más. Innentől kezdve az életpálya már, mondhatni, unalmas. Bár volt itt még egy-két dolog, fultoni beszéd (a "vasfüggönyös", tudjátok), újabb miniszterelnökség, de igazából semmi extra, a háborús szerepvállaláshoz képest. Búcsúzzunk is el inkább itt Churchilltől: a csúcsponton.

Gördülékeny életrajz, nagyszerű publicisztikai stílusban megírva. Haffner szereti Churchillt, ez nem vitás, de emberi-politikusi hibáit sem hallgatja el. Nem elégszik meg a puszta adatközléssel, elemez, hipotézisei vannak, sőt, néha még a pszichologizálásban is elmerül (amit mondjuk nem mindig honoráltam). Néha megszalad ugyan a tolla ("egymás sorsává lettek", mondja például Hitlerről és Churchillről), de végig élvezetes olvasmány, laikusnak talán a legjobb, ami Churchillről ajánlható.

* Hősiesen megvédett ugyanis a búrok ellen egy mozdonyt, fogságba esett, majd megszökött, és egy szál magában, térkép nélkül, pár tábla csokival a zsebében elballagott Mozambikig. Ezzel pedig elérte, hogy egész London róla beszéljen.
** Az újságírás és egyáltalán, az írás végigkísérte innentől kezdve Churchill életét. Volt olyan periódus, amikor ez jelentette egyetlen bevételét - mert hiába volt többször is miniszter, valamiért nem lopta szénné magát. Tudom, ez innen, Kelet-Európából nézve tök hihetetlen.
*** Aztán amikor a liberálisok kerülnek leszálló ágba, a két világháború között, minden további nélkül visszasétál a konzervatívokhoz. Haffner eme pálfordulását nagyobb megértéssel kezeli, nem annyira opportunizmust lát benne, mint valódi aggodalmat a szocializmus térnyerése miatt, amit szerinte a liberálisok nem kezeltek megfelelően.
**** Úgy látszik, a balkáni frontok ilyen becsípődések voltak nála - a második világháborúban is mindent megtett volna azért, hogy a szövetségesek ott szálljanak partra.
… (more)
 
Flagged
Kuszma | 5 other reviews | Jul 2, 2022 |
Azért érdemes ízlelgetni a címet: Megjegyzések Hitlerhez. Szerény cím – jelzi, hogy van itt ez a Haffner, aki pontosan tudja, ő nem történész, „csak” publicista, de hát azért megjegyzései neki is lehetnek, ugye. Nem érdemes tőle semlegességet várni, egyfelől azért, mert ugyan mondja már meg valaki, miért kéne semlegesnek lenni Hitlerrel kapcsolatban (én sem vagyok az, és nem is akarok az lenni*), másfelől pedig megengedheti magának, hogy kvázi személyiségprofilt csináljon a Führerhez. Egy olyan kijelentés, miszerint Hitler tulajdonképpen kollektív öngyilkosságot akart elkövetni egész nemzetével együtt (amiről persze a nemzetnek nemigen volt tudomása) egy történész számára talán értelmezhetetlen volna, mert szándékot tulajdonít (néha meglehetősen intuitívan) a tények mögé, de ebben a kötetben ez simán elfér – pláne mert magam is egyetértek vele. Persze ettől függetlenül nem hibátlan kötet – több esetben pontatlan, például túldimenzionálja a harmincas évek német „gazdasági csodáját”, más esetekben pedig (az emberiségellenes bűnök kapcsán) olyan evidenciákat közöl, amik ma már közhelyszámba mennek**. Még az érdekesebb passzusokról is (amikor rámutat a hitleri elképzelések – gondolatnak nem nevezném őket – kibékíthetetlen belső ellentmondásaira***) elmondható, hogy különösebben forradalmi megállapításai nincsenek – ezek alapján kijelenthetnénk, hogy e könyv valamiféle laza ismeretterjesztő olvasmány, gyorstalpaló azoknak, akik Hitlert eddig rendszeresen összetévesztették Chaplinnel. De azért erről többről van szó.

Haffner ugyanis gondolkodik. Hipotézist gyárt, és ezeket a hipotéziseket be kívánja vinni a köztudatba, egy olyan köztudatba, ami igazából szeretne minél kevesebbet tudni az egészről. Remek észrevételei vannak – például rávilágít Hitler államellenességére, arra, hogy cselekedeteivel sorra bontotta le az intézményeket és az államiság egyéb kellékeit. Ezzel tulajdonképpen saját személyéhez kívánta kötni Németországot, mintha nem is feltételezte volna, hogy Németország nélküle is létezni fog. Haffner továbbá sejteni engedi, hogy Hitler, bár talán maga is démoni személy, ugyanakkor egy démoni közhangulat terméke is – amiből kiókumlálhatjuk, hogy egy újabb démoni közhangulat akár megszülheti a maga újabb Hitlerét. Ami annál könnyebben történik meg, minél kevésbé vagyunk hajlandóak eszünkbe idézni nemzeti múltunk árnyékos oldalait. Hitler úgy foglalta össze a zsidók bűneit, hogy a zsidó „végső célja más népek elnemzetietlenítése, elfattyúsítása, a magasabb rendű fajok színvonalának csökkentése, valamint a fajok összekevert katyvasza fölötti uralom” – és amikor a szuverén országok szuverén lázálmainak kinyilatkoztatásai kezdik ezt a tónust utánozni, a „mások” démonizálását eszközül használják, világvégével fenyegetnek, amit csak drasztikus eszközökkel lehet megelőzni – akkor muszáj felismerni a hasonlóságot az előddel. Mert ha a hasonlót nem ismerjük fel, akkor azt se fogjuk látni, amikor ugyanaz lesz.

* A tényszerűség, az más. És Haffner tényszerű – tekintve, hogy tényszerűségeket közöl, csak éppen nyelvhasználatában nem leplezi Hitlerrel szembeni jogos ellenszenvét. De ne is leplezze.
** Bár hogy a kötet megjelenésekor, 1978-ban ezek mennyire voltak evidenciák, az jó kérdés.
*** Jelesül: hogy Hitler két fő elmélete nem békíthető össze. Egyfelől azt állította, hogy a történelem a fajok (illetve képviselőik, a nemzetek) egymás elleni küzdelmének története, másfelől meg azt állította, hogy a zsidók azért üldözendőek, mert fel akarják számolni a nemzeteket. Tehát kvázi azért utálta a zsidókat, mert azok, felszámolván a nemzeteket, felszámolták volna a fajok örök harcát is. Egy világ, állandó háborúk nélkül – khm, elég borzasztóan hangzik.
… (more)
 
Flagged
Kuszma | 5 other reviews | Jul 2, 2022 |
Since books on the Third Reich are published by the truckload, it would seem almost superfluous that a simple, personal memoir such as Sebastian Haffner's should top best-seller lists. Written after his self-imposed exile from Germany in 1939-40, Defying Hitler examines the rise of the NSDAP from the perspective of an ordinary citizen, detailing the influences of the First World War, the Revolution of 1918-19 and the rise and fall of the Weimar Republic, before final examining the first year of the Nazi regime.

Haffner stresses the fact that he is just an ordinary German citizen, making no attempt to suggest that his opinions and insights are any more important or influential than anyone else's. This, however, goes some way to explaining why the book is not just like any other of the raft of books about the rise of Nazi Germany. The beauty of having an ordinary perspective on events such as this is combined with Haffner's genuinely astute observations on developments in the world around him. It also goes a long way in helping to answer the two key questions which Haffner proposes: how the NSDAP could gain power in Germany, and why there was no reaction against it.

Defying Hitler then is an excellent source, not only for those studying the later Weimar years or the rise of Nazi Germany, but indeed for anyone with an interest in the real, day-to-day history of this period. The book is eminently readable, and flows almost like a novel in its simple descriptions, pauses for elucidation and fascinating narrative.
… (more)
1 vote
Flagged
Fips | 18 other reviews | Nov 5, 2016 |

Lists

Awards

You May Also Like

Associated Authors

Oliver Pretzel Afterword
Uwe Soukup Afterword
Claudio Groff Translator
Belén Santana Translator
Piet Jaarsma Translator
Joop Reijers Cover designer
Mark Roseman Introduction
Jean Lopez Préface
Ole Hansen-Löve Translator
Frits Boterman Afterword
Max de Metz Translator
Ewald Osers Translator
Sjoerd de Jong Translator, Editor
Jean Steinberg Translator
M.C. Brands Preface
Neal Ascherson Introduction
Kurt Baudisch Translator
Wilfrid David Translator
Gerrit Bussink Translator
Hubert Smeets Afterword

Statistics

Works
45
Also by
2
Members
2,994
Popularity
#8,522
Rating
4.1
Reviews
41
ISBNs
250
Languages
22
Favorited
6

Charts & Graphs