Albert Szent-Györgyi (1893–1986)

„Uram! Óvd meg gyermekeimet!
Óvd meg elméjüket, hogy az én romlottságom őket meg ne rontsa.
Óvd meg életüket, hogy a fegyverek, melyeket kovácsolok őket el ne pusztítsák.
Hogy különbek legyenek szüleiknél, s felépítsenek egy új és jobb világot,
Egy világot tele szépséggel, tisztességgel és jóakarattal,
Hogy szeretet és béke uralkodjon,
Mindörökké.”
(Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus és hat imádság)

Amikor ez a könyv született, épp zajlott a vietnámi háború, és az egymásra szegezett atomfegyverek árnyékában reális kimenetnek tűnt, hogy a bolygó nemsokára csak a csótányok és skorpiók számára lesz lakható. Ironikus, hogy először a történelemben a tudományos fejlődésnek hála lehetségessé vált, hogy emberek nagy tömegeinek ne csupán elemi szükségleteik kielégítésére legyenek erőforrásaik, hanem valami magasztosabbat is kezdjenek életükkel – de ezeket az erőforrásokat nagyrészt elpazarolták gigantikus és önveszélyes fegyverrendszerek kiépítésére. Szent-Györgyi könyve igazi klasszikus szövege a békevágynak, lendületes, érzelmes, profetikus beszély arról, mit kéne tenni. Persze ha egy geopolitikus vagy katonai stratéga elolvasná, biztos boldogan ízekre szedné, elmagyarázná, miért elengedhetetlen költséges rakétarendszereket telepíteni baráti országokba, valamint periférikus háborúkban jelezni Amerika elszántságát arra, hogy ha kell, szembeszáll a kommunizmus terjedésével. Biztos előhozná, hogy Münchenben is a béke vágyával szívükben tettek engedményeket Hitlernek a nyugati demokráciák, aztán látjuk, mi lett belőle. És a maga szempontjából igazuk is lenne a kritikusoknak – de ez sem változtatna Szent-Györgyi állításának alapvető cáfolhatatlanságán: hogy a hadseregeket a többi hadsereg léte teszi egyedül szükségessé*, következésképpen ha nem lenne egy hadsereg sem, hihetetlen emberi és anyagi tőke szabadulna fel, amit jobb célra is fel lehetne használni. Ez az alapigazság a maga irrealizmusával együtt kristálytisztán lebeg a dolgok felett, olyan maximaként, amit ha nem is lehet tökéletesen megvalósítani, de kívánnunk kell a megvalósítását.

Olvastam e könyvről egy lehúzós recenziót, amiben a véleményező azt hányta Szent-Györgyi szemére, hogy az emberiséget kollektívaként ítéli el, nem mérlegelve, hogy nem mindenki dobna közülünk atomot a másikra. Azt gondolom, a véleményező nem igazán értette meg a könyv üzenetét. Igen, lehet Szent-Györgyit egyszerűsítéssel vagy túlzott szentimentalizmussal vádolni, de amikor nemzedékét mint egészt ítéli meg (magát is beleértve), csak azt teszi, amit a próféták a bibliai idők óta tenni szoktak. Nem eltartja magától a felelősséget, hanem mint az emberi faj egyik tagja, maga is vállalja azt. Írja, amikor felfedezte a C-vitamint, azt hitte, olyasvalamit tett, amit nem lehet rossz célokra felhasználni – erre a saját szemével látta, ahogy aszkorbinsav-tartályokat helyeznek el a német tengeralattjárókban, hogy azok hónapokig a skorbut veszélye nélkül vadászhassanak kereskedelmi hajókra az óceánokon. Aki ember, nem mentes az emberi bűnök alól, a rendszer része és fenntartója, többnyire természetes egzisztenciális létszükségletein keresztül. Veszett fejsze nyele mindenki, aki egy adott világrendben vagy politikai struktúrában szocializálódott. De kutya kötelessége úgy élni, hogy a következő nemzedékeknek, saját gyerekeinek megadja a lehetőséget, hogy az ő hibáit ne kelljen megismételniük, és úgy kell tanítania őket, hogy jobbak legyenek nála. Ez a tiszteletre méltó akarat, a lemondás önmagunkról, mégpedig az élhetőbb jövő érdekében, nos, ez ennek a könyvnek a legfontosabb, legtisztább üzenete.

* Klasszikus műveltségemet fitogtatandó, idecitálnám Vízió szavait az Amerika Kapitány: Polgárháború c. filmből, aki pontosan körülírja a problémát: a nagy erő, amit a hősök birtokolnak, egyben nagy kihívás is, ami hasonlóan nagy ellenerőt hív életre. Így megy ez az erős hadseregekkel is, minél erősebbek, annál inkább inspirálják a többieket, hogy ők is - alkalmasint megterhelve szűkös forrásaikat - ütőképes csapatokat finanszírozzanak.… (more)

Ötven éve jelent meg az eredeti kiadás, és természetesen teljesen aktuális. Szeretem a szuperintelligens idealistákat (lásd Sorkin), úgyhogy akármennyire fekete-fehér volt a kétféle jövőkép a végén, nem tudtam nem odalenni érte (egyébként is abszolút elfogult vagyok a szerzővel, aki olyan szeretettel volt az anyukám iránt, amikor találkoztak).

Észben tartottam azt is, hogy ez egy kiáltvány a vietnámi* háború ellen, a My Lai-i mészárlás friss traumájával, egy kétségbeesett vészharangkongatás.

Az Utószóban megfogalmazott gondolatai Zimbardót juttatták eszembe: "hogyan képes tisztességes embereket tömeggyilkosokká változtatni, akik hidegvérűen lőnek agyon asszonyokat és gyermekeket. Azok a bűnösök, akik Calley hadnagyból gyilkost csináltak.". (Szent-Györgyi egyébként jól sejtette, egyedül Calley-t ítélték el, életfogytiglanra, amelyből végül három és fél évet töltött le, házi őrizetben.)

Philip Zimbardo (gondolom, nem kell bemutatni, de: a hírhedt stanfordi börtönkísérlet, mostanában pedig a Heroic Imagination Project - nálunk Hősök Tere Kezdeményezés - atyja) az iraki foglyokat megalázó és kínzó amerikai katonák kapcsán mondta ugyanezt: "Az Abu Ghraib-i őrökről azt mondták, ők voltak a néhány rohadt alma a sok jó között. Zimbardo szerint viszont ők is jó almák voltak, de rossz tálban. Nem őket kell tehát büntetni, hanem a tál gyártóját (a kormányt)."

Ez egyikük szerint sem menti fel az elkövetőket a bűnösség alól. Még mielőtt.

Szent-Györgyi azt mondja, negyven év fölött már képtelenek vagyunk igazán befogadni az új eszméket, megérthetjük, sokat tudhatunk róluk, de nem "válhatnak a vérünkké", az agy befagy, ahogy az állatoknál is (lásd Lorenz). Az egyetlen remény tehát az ifjúság. Itt is adja magát a párhuzam a mai helyzettel, sőt, ahogy Vietnám akkor generációformáló hatással volt, most a Covid-19 járvány adja azt az élményközösséget, amely valódi generációvá formálhatja a... hát, nem minket, a fiatalabbakat, kb a Z-generációt. (Rákerestem, nem csak nekem jutott eszembe Mannheim és a generációformáló jelentős közös élmény**, amelynek hiányából fakadóan mi, korábbiak nem tudtunk igazi generációk lenni, csak olyan nagyjából, születési évszámok szerintiek. Hát erről lecsúsztunk, úgy fest.) Ismét övék a jövő, ők a remény, és valami teljesen mást fognak valószínűleg csinálni, mint a mostani befagyott agyú vezetők elképzelik nekik. Hajrá!

*(ezzel a szóval indokolatlanul sok időt vacakoltam, annyira a korábbi helyesírás volt a fejemben, hogy bizonyíték kellett, de valóban, már á-val írjuk. Vietnámi árbócokat mindenkinek.)

**https://politikatudomany.tk.mta.hu/blog/2020/03/a-v-mint-virus-generacio-szuletese
(Inkább hívjuk őket V-generációnak, mint karantiniknek, ha lehet választani.)… (more)

Professor Szent-Gyorgyi is the author of "Bioenergetics" and "Introduction to a Submolecular Biology" which extend biological research into sub- and supra-molecular dimensions. This third work deals with biologies--the concept of the living mechanism, an shows that the molecular approach, while providing many successes and providing a foundation, is inadequate alone. It overlooks "a whole dimension" and the most "exciting questions remain unanswered". The author looks beyone the steric or structural studies, and investigates the energy aspects of the biochemical realms.

The professor takes this approach into the study of cancer. One difference between normal and cancer cells is that a normal cell stops growing when growth is no longer needed, while cancer cells multiply senselessly. [71] The cohesive forces between cancer cells and normal cells are diminished. [72] And normal cells stop growing when they touch others -- reflecting an organized "contact inhibition" [73]. Cancer cells don't organize. Chemically, the resting cell is kept at rest by methylglyoxal, and the proliferating state is induced by the liberation of glyoxalase. Part of Szent-Gyorgyi's theory is that the difference between a normal and cancer cell is that cancer is a cell which has lost its ability to bind and inactivate its glyoxalase. [74] It has been shown that ascites cancer in mice is cured by local application of methylglyoxal. However, solid tumors were not cured. By exploring why, the theory suggests that a permanent low concentration of methylglyoxal could be introduced. And another approach would be having an electron acceptor gradually produced by enzymic action. Finally, an inhibitor of glyoxalase could be developed, an anticoenzyme, to compete with glutathione. He is exploring the use of ophthalmic acid. [75] He postulates that the presence of a cancer cell proliferation may cause glyoxalase to diffuse out. If so, the serum of cachectic patitenst, or perhaps all cancer patients, should contain glyoxalase. He provides a description of a simple method for estimating serum glyoxalase "supplied on request".

In a short "Conclusion" the professor notes that "the living cell is essentially an electrical device". [79], The molecular structure is the dynamo in which the transduction of electrical energy into mechanical work takes place. The electron, or literally the energy it takes from the photons in photosynthesis, is the fuel of life.

The mobility of electrons in the quantum mechanical dimension work the "amazing subtlety" of biological reactions. None of the single molecules are isolated, and their orbitals are merging and sharing, constantly balancing between electron acceptors and donors.

By understanding the sources of donated electrons--lone pairs of N, O, and S -- and the activity of the carbonyl extended in its pi pool, the main acceptor group, the author suggests a new approach to many issues in physiology and pathology.

In other words, we are no longer left to our genes and the strict steric relations.

In an "Epilogue", the author updates the research. After comparing induced changes in the balance of electrons (in relation to the highest filled and lowest empty orbitals -- i.e. in a relation of ionization potentials and electron affinities), he concludes: "All this, taken together, leads to a picture of cell life which is vastly different from that offered by a one-sided molecular outlook which allows but one motion, the motion of molecules pushed about by the random heat agitation."

The concluding words are helpful: "The research presented started out more than a decade ago with the assumption that cell division was regulated by two antagonistic substances, a promotor, "promine," and an inhibitor, "retine." Though the arduous efforts to isolate retine failed, the experiments allowed us to identify this substance, tentatively with a ketoaldehyde, probably methylglyoxal, while the glyoxalase could act as promine, inactivating the inhibitor."

TBD: Since the 1968 publication, the magic bullet for controlling cancer has still not been found. And many of us find even more vindication for a strictly "morphological" approach. However, the submolecular work, and the search for the regulators of cell division, continue. Follow up the promotors and inhibitors -- have the "promine" and "retine" been isolated? (The promine found by Szent-Gyorgyi, glyoxalase, by inactivating the inhibitor, tentatively identified as thylglyoxal, a ketoaldehyde.)

Bibliography, no Index. Albert Szent-Gyorgyi, September 16, 1893 – October 22, 1986) was a Hungarian physiologist who won the Nobel Prize in Physiology or Medicine in 1937. He was also active in Liberal politics. Honored with Google Doodle September 16, 2011, 118 years after his birth.… (more)

An impassioned plea for peace by the discoverer of Vitamin C (for which he won the Nobel Prize in Medicine). Naively idealistic, but affecting, the author describes a possible world in which problems are resolved not by violence but by applied intelligence, and man turns away from the ever-accelerating development of more and more powerful weapons. In light of the recent terrorist destruction of the World Trade Towers, it's difficult to take Szent-Gyorgi as more than a misguided idealist. There are those for whom reason is an empty shell of a word.… (more)