Oooh. Sometimes the rabbit holes I climb down to read books off my algorithmic radar really pay off.
Legend and history and political allegory and linguistic diversion. ( )

A that helps the reader to understand the long history of the Balkans. The clash of civilizations is brought forward in this magnificent historical novel. ( )

Kadare könyve amolyan prózásított albán ballada vérbosszúval, babonával, misztikummal és egy rakás gyanús idegennel, akikről elég gyakran derül ki, hogy törökök, de legalábbis török zsoldban állnak, vagy legalábbis ezt feltételezhetjük róluk. A konfliktus ezúttal egy híd körül bonyolódik, amit rejtélyes vállalkozók próbálnak felhúzni – dacolva a helyiek rosszallásával, akik úgy reagálnak az egészre, mintha nem is az Ujun folyó fölé, hanem konkrétan a szájukba épülne az a híd. És mivel racionálisan nehéz indokolniuk, miért olyan rossz, hogy az ember át tud menni a folyón anélkül, hogy vizes lenne a lába, vagy hogy a révész után kelljen rohangálni, ezért holmi vizitündérekre hivatkoznak, meg a folyó szellemére. Aztán ott van a közeli kompvállalkozás (akik meglehetősen XX. századira sikerültek), ők se nézik jó szemmel az ügymenetet, de hát az mondjuk világos, nekik mi fáj benne. Mindenféle gondok adódnak tehát, amik végül egy echte Kőműves Kelemen-sztoriba torkollanak bele, és mindezt súlyosbítandó: az oszmánok már a spájzban vannak. (Megjegyzem, a balkáni prózára amúgy jellemző, hogy a törökökre osztja ki a rosszfiú szerepét, hol többé, hol kevésbé sematizálva őket. Aminek nyilván megvannak a történelmi okai.) Szóval minden adott, hogy egy fullasztó atmoszférájú történelmi regényt kapjunk, de szerintem nem kapunk. Elégedetlenségem okai a következők:

1.) A borító olyan ronda, hogy szúnyogot lehet vele irtani. Mondjuk az Ulipus eme sorozata esetében ez talán alapkövetelmény lehetett.
2.) Nem szoktam fordítási problémára hivatkozni, de ez már túlmegy a rezisztenciámon. Bár nem olvastam eredetiben Kadarét, de más Kadarét magyarul igen, és nem gondolom, hogy ilyen semmilyen hangulatú textusokat írt volna. Halványan olyan érzésem volt, mintha egy középiskolások számára lefinomított szövegvilágban barangolnék.
3.) Ritkán találkoztam ennyire személytelen E/1-es elbeszélővel, mint ebben a könyvben. Állítólag pap, de ilyen erővel akár pék, könyvelő vagy humánerőforrás-menedzser is lehetne, annyira kevéssé van kidolgozva. Az E/1-es elbeszélők amúgy is a kortárs próza Achilles-sarkai, sokan fordulnak hozzájuk, és sokkal kevesebben értik meg, micsoda munkát kell beléjük fektetni a velük való azonosulástól kezdve addig, amíg személyiségüket összehangoljuk a nekik szánt társadalmi-történelmi közeggel – ebből itt kevés valósult meg. (Vagy a fordítónak nem sikerült elhitetnie, hogy Kadarénak sikerült.)

Szóval csalódás volt, különösen annak fényében, micsoda potenciál rejlik magában a puszta történetben. De legalább gyorsan el lehetett olvasni. ( )

In 1377 a monk, Gjon Ukcama, begins his chronicle of the events of that time in his corner of Albania. What follows is a mesmerizing tale. It can be read on several levels; the straightforward narrative of a bridge being built over a raging river, the Ujana e Keqe ["Wild waters"], construction undermined by sabotage, bitter rivalry between two entities: Boats & Rafts and Roads & Bridges. Byzantium is crumbling; the Ottoman Empire encroaches on Albania; Gjon writes on the last page of his chronicle, "times are black; soon night may fall..."
"I, the monk Gjon, sonne of Gjorg Ukcama, who hath finished this knowynge that ther is no thynge wrytene in owre tonge about the Brigge of the Ujana e Keqe and the euil whyche is upon us, and for the love of owre worlde."

Or the novella can be read on an allegorical level. Kadare lived during the brutal dictatorship of Enver Hoxha, so most of what he wrote is purposely veiled in hidden meaning. This tale could be the bloody history of his people, possibly present-day [well, when Kadare wrote it in 1976-78] events. The author used the conflict of the 14th century as a metaphor. The man walled up in the bridge, a sacrifice to propitiate the bridge, seemed like a symbol that Albania would not progress without violence and shedding of blood. The short chapters ranging from one to five pp. brought to my mind old Hollywood movies where tearing off calendar pages would indicate passage of time. I have read other Kadare and he can be difficult to understand, but this parable seemed unambiguous. It reminds me of the surreal, grotesque stories of Kafka in how this story and those of Kafka's can have layered meanings. The atmosphere of desolation and foreboding is conveyed marvelously throughout. ( )

A sister to Ivo Andric's Bridge on the Drina. While Andric's novel is epic (One Hundred Years of Solitude, but better), spanning centuries, this novel is done in miniature.

Told in the accounts of a monk's journal, Kadare advances each chapter as if he were placing a stone into the edifice of archways and supports that make up a bridge. There is a casualness to the prose, and as the chapters stack up, I couldn't stop thinking about what the monk sees and feels happening to his people; that this complicated and blunt act of constructing a bridge over a river (progress), leaves the beloved old ways and past behind, as if a people's history is unceremoniously immured in the bridge's pilings.

Forgive me. Bridges propagate metaphors. They invite them. This is one of their purposes.


I could also just say of Kadare and The Three Arched Bridge: he is a wise author and this is a beautiful book. ( )