2666 (2004)

Olyan most írni ezt az értékelést, mintha tojásokkal zsonglőrködnék – óvatosan kell hát csinálni. Ennek a könyvnek ugyanis olyan sok síkja van, hogy az ember bármerre indul el, a végtelenbe tart, és nem tudni, eljut-e valahová: beszélhet női (meg úgy általában: emberi) kiszolgáltatottságról, Mexikó szociográfiájáról, irodalom és élet egymásban tükröződéséről, ésatöbbi – az értelmezési lehetőségek számtalanok, olyannyira számtalanok, hogy az már arra csábít néhány olvasót, hogy az „értelmetlen” szóval írja majd körül. Szerintem amúgy ennek az olvasónak nem lesz igaza, mindenesetre ez is jelzi, hogy egy könyv értelme vagy értelmetlensége legalább annyira az olvasó kvalitásainak (szebben: szándékainak) függvénye, mint az író képességeinek.

A 2666 öt darab önállóan is felfogható regény párbeszéde, a központban látszólag egy német író, Benno von Archimboldi figurájával, ám ő csak a gumicsont, a zsákutca, mert az igazi főszereplő Santa Teresa, a démoni mexikói város*, ami felfal mindent és mindenkit, kit így, kit úgy. Bolaño szövege maga a tökéletesen megkonstruált nyugtalanság**, mesteri álombéli tereivel, zseniális kitérőivel, életteli szereplőivel és pontos leírásaival úgy építi fel önmagát, mint egy félelmetes, mégis szép szörnyeteg. És hogy ne ragadjunk bele a szövegbe, az író a zsánerektől kölcsönöz dinamikát (ahogy Bolaño más könyveiben is tapasztalhatjuk), pont annyi információval kecsegtetve az olvasót, hogy az elhiggye, létezik megfejtés. De Bolaño tud valamit, amit a legtöbb krimiszerző nem tud: hogy a megfejtett titok lezárt építmény, ami a megfejtéssel megszűnik titoknak lenni, és lomtárba kerül – a megfejtetlen titok viszont velünk marad. És tudja azt is, amit a legtöbb kortárs szépíró nem tud: hogy a kilátástalanság puszta ábrázolásában nincs elég erő, az pusztán mocsár, amibe beleragadunk, amiben leszűkül a tér dimenziója, mert nem lehetséges a mozgás. Arra van szükség, hogy az író érzékeltesse: létezik boldogság, létezik harmónia, és a szereplők képesek (lennének) birtokolni azt, lehetnek barátaik, szerelmeik például – ám ez a harmónia törékeny, így az olvasó érzi, hogy van mit elveszíteniük/elveszítenie. És az ettől (az elveszítéstől) való félelem sokkal erősebb hatást kelt, mint a puszta nyomor. És ettől, ezektől érzi magát úgy, mintha egy láthatatlan kéz taszigálná egy bizonytalan végkifejlet felé – egy olyan helyre, ahová fél odaérni, de ugyanakkor mégis: minél hamarabb ott akar lenni.

Pont olyan könyv ez, amilyen akar lenni. És pont olyan, amilyennek lennie kell. Nincs benne hiba.

* A minap olvastam egy lakonikus értékelést a Mester és Margarita-ról, miszerint ez a „Twin Peaks Moszkvában” – nos, Santa Teresa meg olyan város, ami mellett Twin Peaks szemüveges, introvertált kisöcsinek tűnik.
** Nyugtalanság – a negyedik könyv fényében ez a szó kifejezetten eufemizmusnak tűnik. A gyilkosságok könyve ugyanis a legdeprimálóbb szövegek egyike, amit valaha olvastam: a gonosz mantraként ismétlődő tárgyszerű gyilkosságleírások olyan fájdalmasan monoton sormintaként kísérik végig cselekményt (illetőleg a cselekmény szilánkjait), amitől az ember törvényszerűen érzi úgy magát, mint (Bolaño találó szóképével) az időhurokba került katona, aki újra és újra elindul, hogy megvívja ugyanazt a vesztes csatát***.
*** De hogy valami jót is mondjak: a negyedik könyvet az ötödik követi (Archimboldi könyve), ami a maga sokkal hagyományosabb, sokkal epikusabb eszköztárával úgy hat az olvasó idegeire (minden benne foglalt fájdalom ellenére), akár a gyógybalzsam. ( )

This seems to be one of those books that no one is neutral about--people either love it or hate it. However, regardless of your ultimate reaction to the book, it is a remarkable read. I loved it, and I think that even if you are one of those who may ultimately end up hating it, the journey it takes you on, the rollercoaster ride, makes it well worth the time invested, even if you don't know or like where you ultimately arrive.

The novel consists of 5 books, and the introduction to the novel states that Bolano originally intended each as a stand-alone book to be published separately. I would not have been satisfied if I had to read each book separately, and wait a while for the next book to appear. I would have felt that each book in and of itself was in some way 'unfinished.' However, after I read the entire novel, I thought that it would have been possible, though not necessarily better, to present the books in a different order. That's one game I've been playing with myself since I finished the novel--what if it started with Book 4 instead of Book 1, etc. etc.

Book 1, The Part About the Critics, is about 4 European academics, friends and lovers, who specialize in an obscure and reclusive German novelist, Archemboldi. When they hear that Archemboldi has been sighted in Santa Teresa, Mexico, they go there to track him down.

In Book 2, The Part About Amalfitano, an Argentinian exile literature professor at Santa Teresa University ponders his life, and worries about the safety of his daughter, as the number of women missing or murdered in Santa Teresa increases.

In Book 3, The Part About Fate, an American reporter sent to Santa Teresa to report on a boxing match finds himself involved with the drug and criminal underside of Santa Teresa.

In Book 4, The Part About the Crimes, Bolano makes us feel the enormity of the deaths of more than 200 women in Santa Teresa. Some have described this chapter as gruesome. The litany of deaths is certainly appalling, but the description of the murders is more clinical than gruesome, which makes the deaths and the victims all the more real.

Book 5 is supposed to tie this all together, but suddenly you're in Prussia between the World Wars with a one-legged veteran of World War I and his one-eyed wife, and their young son, who is most at home underwater among the seaweed.

By the end of Book 5, the mysteries are somewhat cleared up, but there is still much to reflect on, and that's what a good book is for, isn't it? ( )

Took me a while to finish this monument but it was totally worth it. Bolano generates a very special world that is sometimes very cruel but very often full of love to literacy. I would lie if I wouldn´t say that I wished after a hundred pages describing rape and homicide that I can skip some of these murders but maybe it´s the school of hard knocks that you need to totally understand it (I guess I had the same feeling at American Psycho).
In the end i totally felt rewarded and i can totally recommend this book to every book lover that is also up for a little bit of mystery. If you like Murakami you will also like this one.
It´s a bit sad that Bolano died shortly afterwards. ( )

Recommendation from Oprah Magazine

This is a fantastic book. It's amazing in its depth, breadth, dazzling storyline(s) and style. At almost a thousand pages, it's very demanding, but completely worth the effort. A masterpiece, and certainly one of my favorites. ( )