Formailag franzeniánus nagyregényeket idéző családi horror. Horror abban az értelemben, hogy a félelmeinkből táplálkozik - mégpedig abból a félelemből, hogy nem ismerjük egymást. Hogy hiába élünk együtt, hiába hisszük, hogy összetart a szeretet habarcsa, ha a másiknak van valami piszkos kis titka, ami egyszer csak felszínre kerül. És hát ez még csak a kisebbik baj, mert a nagyobbik csak ezután köszön be az ablakon, hogy csókolom. A nagyobbik baj ugyanis az, hogy magunkat se ismerjük. Hogy fogalmunk sincs, mindez mit vált ki belőlünk. Alszik a szörny az emberben, béke van, aztán egyszer csak jön valaki, és jól oldalba rúgja. A szörny meg felkapja fejét, megmutatkozik. És akkor lesz nemulass.

Buwalda kiszámított kegyetlenséggel robbantja szét a szemünk előtt Sigeriusék családi harmóniáját. Egy kevésbé genyó írót talán nem vinne rá a lélek, hogy ennyire szétcsapjon közöttük. Egy kevésbé genyó író talán engedné, hogy ne a legrosszabb opciók derüljenek ki a családtagokról. Kiderülhetne róluk például az is, hogy vöröspanda-kölyköket mentenek. Hogy titokban ők a közkedvelt és barátságos Pókember. De nem. Buwalda nem így dolgozik. Ő szisztematikusan, lépésről lépésre a legrosszabb felé toszogtat minket, hogy ott fejcsóválva (a fejcsóválás nem biztos, lehet, csak magamat vetítem ki rá) azt mondhassa: ecce homo. Sőt, még eccébb.

Szegény szereplőknek meg nem marad más ilyen genyó író keze alatt, mint a nosztalgia: visszasírni azokat az időket, amikor még minden rendben volt. Amikor még együtt voltak a Bonita Avenue-n, és nem sejtettek semmit. Amikor még tudatlanok voltak. Mert a tudatlanság: erő. ( )

Peter Buwalda is zonder meer een uitstekend schrijver. Zijn beschrijvingen van personen en gebeurtenissen zijn Nabokoviaans van niveau en aard. Echter, het boek mist een duidelijk en overkoepelend thema (groter dan 'familieproblematiek') waardoor het verhaal, met name in het midden, verzandt in ongeloofwaardigr anecdotes en een overvloed aan losse verhaallijnen die pas tegen het einde weer samen komen. Buwalda leek geen plan te hebben voor dit ellenlange stuk en dat is zonde. in half de pagina's was het boek twee maal zo sterk geweest. Echter, als beschrijver is er niets mis met Buwalda en ik kijk uit naar zijn volgende boek - dat hopelijk meer structuur en diepere thema's bevat. ( )

Compelling, if dark, for much of the book. Then it all just kind of fell apart. ( )

Lastig een rating te geven.
Een man op zijn top, gek op zijn dochter, glijdt af. Ondertussen wordt haar en het verhaal van haar vriend ook verteld, drie wisselende perspectieven. Veel scènes die zo in een 'Nederlandse' film passen, maar zo goed geschreven! Wat heerlijk absurde dingen. Slim geplaatst na de vuurwerkramp. Dat ik het tegelijk met RR las en we gedachten uitwisellden gaf wat extra's
Pingdjip beschrijft het goed, al ergerde ik me niet aan de fotograaf de drie-en-halve ster zijn dan ook voorlopig, -zouden er ook 4 kunnen worden.. ( )

Make a man into too much--judo world champ, math genius, head of university, govt minister--then twist his world with an abandoned dead wife, ignored criminal trash son, porno-queen stepdaughter, and nightly wrestling with almost-step-son. Then bump off this way-too-much guy (self-done, no secret, reader finds out early).

Now tell the story from both ends of the action, alternating, moving inwards towards the middle when the deed happened, placing the middle at the end of the book. Leaving family detritus strewn wildly in both directions. Wearing out the reader.

Also, know diddly about the weather in Berkeley and San Francisco where some action happens during days that are "hot and humid" when the family goes to the beach everyday???? It's never hot and humid there. And the beach is for chilling (most of the time) in the damp drippy fog. Makes you wonder what else Buwalda had wrong. Besides psychology, of course. ( )