Pusztulástörténet. A jobb sorsra érdemes Carmen Rosával vőlegénye temetésén találkozunk először – ez nem sok jót ígér. Aztán közelképek sorozatán keresztül ismerkedünk meg Ortizzal, az Isten háta mögötti településsel, ami nem is olyan rég még sokkal inkább Isten kebelén helyezkedett el, de azóta úgy tűnik, Isten testtartást változtatott (ezek szerint mégsem mozdulatlan mozgató…), úgyhogy a „puszta rózsájából” a szociológusok rémálma, a lepusztult kistérség iskolapéldája lett. Otero Silva erős, tömör jelenetekkel rögzíti ezt a folyamatot, a házak és emberek lassú amortizációját, igazán reménytelen színpadot teremtve, ahová a hatalomból is csak az jut el, ami rossz: az erőszakossága. Dél-amerikai freskó, de ha eltekintünk attól, hogy itt a kert végében tamarindfa áll, és mondjuk akácfát képzelünk a helyébe, akkor nem kell különösebb képzelőerő meglátni benne Nógrádot vagy Borsodot. ( )