Az ilyen kis encsembencsem-könyvek* azért vannak, hogy az ember elolvassa őket, és az elolvasás után is időnként elővegye, hálatelt szívvel lapozgassa, és örüljön, hogy van. Épp ezért az illusztrációk benne csaknem olyan fontosak, mint maga a szöveg – ezért e két elemet külön értékelem.

1.) Szöveg. Nádas Péter. Nádas Péter az Nádas Péter. Világklasszis. Még ha „csak” középkori várostanulmányt ír, a sólepárlásról meg harangok hangzásáról beszél (erős túlzással: a semmiről), az is kész öröm, mert szemet gyönyörködtetően tiszta és szép és egész minden sora. Nem értek azzal egyet, hogy bizonyos szövegeit nem kéne könyv formátumban megjelentetni, egyszerűen azért, mert egy világklasszisnak minden szava arany – kereskedelmi értelemben is, de irodalmi értelemben is, mert potenciálisan ott van benne az ő sajátos talentuma, még ha félálomban írta is. (Ha meg nincs benne, hát az külön érdekes, és ezért kell megjelentetni.) Szóval adjunk csak ki minden szöveget a nagyoktól, legfeljebb mi lepontozzuk.
2.) Illusztráció. Az az alapelvem, hogy általában véve a művészetek esetében a technikai tudásnál fontosabb, hogy az embert a mű elgondolkodtassa. De ha az ember azért gondolkodik el bizonyos rajzokon, mert nem érti, hogy kerülhettek egyáltalán bele a kötetbe, az régen rossz. Nem arról van szó, hogy Forgách kategorikusan rosszul rajzolna – én például férfiasan bevallom, nem tudnék olyan harangot alkotni, mint ő**. De én nem is vetemednék arra, hogy egy Nádas-könyvbe belefirkálgassak. Csak hogy értsük: van egy Nobel-aspiráns írónk, akinek a munkáját illusztrálni kéne. Józan paraszti ésszel azt gondolnám, hogy ilyenkor megkeresnek egy olyan illusztrátort, aki szakmájában hasonlóan az elit része. Ehelyett mi történt? Megkértek egy írót (értsd: egy nem-illusztrátort, vagyis egy lelkes amatőrt), hogy bariságból skicceljen már egyet-kettőt a lapszélre. Mit mondhatnék erre?

A kis (és amúgy tipográfiailag csinos) kötet két annyira elütő minőségből áll, amit én egyszerűen képtelen vagyok összeegyeztetni. Próbáltam, de elzsibbadt tőle a nyúltagyam. Ezért nem is csillagozom – nincs szívem lehúzni Nádas szövegeit csak azért, mert valaki valahol úgy gondolta, hogy jó ötlet ilyen házibarkács grafikákkal megtámogatni őket.

* Vagyis olyan könyv, ami kicsi, szép, de cserébe drága. És még mielőtt bárki felemlegetné, hogy ezek a kötetek a zsebmetszés minősített esetei, meg kell jegyezzem: az ilyen drágaságok azért nyertek mostanában teret, mert megfelelő kiadói válaszok az e-könyvre – olyan helyre viszik el az irodalmat, ahová az elektronikus tartalom nem tudja követni őket.
** Viszont dögöljek meg, ha kört és ellipszist nem rajzolok pontosabban, mint Forgách. És hogy forgassam még a kést: legalább öt ismerősömet meg tudnám nevezni, aki harangot IS jobban rajzol.