essay nr 6 in Verleden en toekomst / Between past and Future

Csípem Hannah Arendtet. Nem csupán szikrázóan okos, de megvan benne az az intellektuális mersz is, ami nélkül a filozófia aligha művelhető. Enélkül hogy is lehetne bátorsága közvetlenül a második világháború után (az egyik totalitárius rendszer kimúlt, de a másik köszöni szépen, jól van) megragadni a jelenkor grabancát, a modern társadalom pillanatnyi állapotát, és a politika- és történetfilozófia eszközeivel visszafejteni, hogyan jutottunk el eddig. Hosszú és szerteágazó ösvény ez, ami valahol a humanizmusban kezdődött, de lehet, már az ókori görögöknél ott volt mindennek a magva, következésképp a szöveg is csak és kizárólag szerteágazó lehet, és ennek megfelelően igencsak sűrű, amolyan „na, ezt a bekezdést fussuk csak át még egyszer”-féle. Nem célja mindazonáltal, hogy jövőbe mutató próféciákkal vagy megoldási javaslatokkal traktáljon minket – egyszerűen csak elemzi a helyzetet, tárgyilagosan, veretesen. És bár nem tudjuk meg, mit tegyünk – a „Mit tegyünk?” kérdéskör amúgy is a forradalmárok és a politikusok homokozója, a filozófus legfeljebb talapzatot ácsol nekik –, de azt igen, honnan ered az illúzió, hogy ha a gondolkodók a passzív szemlélődésből a cselekvés mezejére lépnek, akkor egyszeriben megoldják azokat a kérdéseket, amelyekkel a filozófusok nem boldogultak. Pedig cselekvésükkel csak újabb folyamatokat indítanak el, amely folyamatok csak újabb kérdéseket szülnek – következésképpen a filozófus munkája nem szűnik meg, sőt, egyre bonyolultabbá és kilátástalanabbá válik. De Arendt azért megoldja.

Egyetlen fejezettel vannak fenntartásaim. Arendt kiválóan szlalomozik a gondolkodás akadálypályáján, ha absztrakciókról – tekintélyről, kultúráról, igazságról – van szó, de az egzaktabb kérdéseknél már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Ez konkrétan az amerikai oktatással foglalkozó szöveghelynél zavart, ahol értelmezésemben szakpolitikáról van szó, amit szakpolitikai eszközökkel kéne bírálni, illetve szakpolitikai javaslatok segítségével kéne orvosolni, de Arendt inkább egyfajta általánosítást kísérel meg, amitől az egész homályos lesz és könnyű, mint egy üres tejfelespohár. Ez a rész nekem elavultnak és félreérthetőnek tűnik – de ezen nem berzenkednék sokat, hisz végtére is a csoda az, hogy az azóta eltelt évtizedek ellenére a többi milyen friss és ropogós maradt.

Szóval Arendt remek forma. Nem is értem, miért kavart azzal a Heideggerrel. ( )

Eight essays comprising thoughts on the nature and relationship of the past and the future. With essays on concepts including freedom, education, and culture. The essay "Truth and Politics" is particularly insightful. ( )

Between Past and Future: Six Exercises in Political Thought by Hannah Arendt (1961)

Arendt never ceases to impress me with the depth and clarity of her thought. Recommended to all. ( )