Péter Kuczka (1923–1999)

2020 első olvasmánya lett eme kötet, amit Emma lányom választott ki rábökéses alapon, valószínűleg a borítón lévő egzaltált puncspudingok miatt, akik zafírkék szemekkel bámulnak a reménybeli olvasóra, hátha az ettől kedvet kap a kötethez. (Nem igazán.) Mondjuk nem is baj, hogy egy sci-fi kísért át egyik évből a másikba, mert a sci-fik ugye az időutazásról szólnak, az '50-60-as évek sci-fijei pedig duplán arról. Hisz egyfelől a messzi jövőben show more játszódnak, másrészt viszont a messzi múltban írták őket - és hát marha tanulságos látni, hogy nagyapáink korában hogy képzelték el az eljövendőt. (Az biztos, hogy bár az űrkutatásban forradalmi fejlődést vizionáltak, de a nyelvhasználatban, úgy vélték, nem történik változás - ennek köszönhetően hiába birkóznak az elemekkel a galaxis peremén a pionírok, azért csak úgy szólítják egymást, hogy "pajtikám".)

A válogatás nagyjából kétfajta tematikát villant fel. Az egyikben a szerző fog egy társadalmi jelenséget, és megpróbálja továbbgondolni, mi is lesz belőle, ha egészségtelenül fejlődik. Például képzeljük el, hogy elkezdünk betegesen függeni a számítógépektől, és elhiszünk nekik mindent (mint az Allegória c. írásban), még akkor is, ha az érzékszerveink totálisan másról tanúskodnak. Ezek között a szövegek között akadnak igen-igen érdekes darabok, bár néha úgy érzem, nem is sci-fit olvasok, sokkal inkább társadalmi szatírát (pl. a Legfelül) - ami mondjuk nem is annyira baj. Már ha jó az a szatíra.

A másik téma az idegen civilizációval való találkozás. A legérdekesebbek ezek közül azok az írások, ahol az ember egy nála sokkal alacsonyabb fejlettségi szinten álló fajjal fut össze, amit egy potens szerző nagyon izgalmasan tud ábrázolni, különösen ha meri az idegenek szemszögéből, az ő gondolkodásmódjukon keresztül bemutatni a konfliktust. (Ilyenek a Nagykard és A holmi c. elbeszélések.) Ezek az antropológiai ízű szövegek kiemelkednek a kötetből: az ember bennük nem veszélyeztetett faj, akinek le kell győzni valami rettenetet - ami a kalandregények sémája -, hanem ő maga a ragadozó, mások veszélyeztetője - és ez a szituáció alkalmasint sokkal gazdagabb olvasatokat kínál.

Szórakoztató kis ízelítő ez az amerikai tudományos fantasztikumból. Néhány elbeszélés például konkrétan olyan, mintha csak vicc akarna lenni, gunyoros variáció egy irodalmi közhelyre (pl. a Menyasszony utánvéttel, ami egyszerre röhögné ki a vadnyugati zsánert és a romantikus regényeket), de akadt benne pár, ami azért szöget ütött a fejembe. Ha nem is látott el egész évre töprengeni valóval, de azért megérte az árát. (Amúgy is szerintem százforintos polcon találtam.) show less