Az elátkozott köztársaság : az 1918-as összeomlás és az őszirózsás forradalom története

Hatos könyvének alapállítása, hogy az őszirózsás forradalom a magyar történelem fordulópontja: ami azelőtt volt, az ugye szép tiszta történelem, ami viszont azóta van, az hovatovább mitológia, amiben mindenki politikai hovatartozástól függően rendezi el a maga hőseit és gonosztevőit. Erre a Károlyi vezette „elátkozott köztársaság” a lehető legjobb példa, amit bal és jobb úgy interpretál, mintha nem is ugyanazon eseményről beszélnének: előbbi szerint a tiszta lelkű vörös gróf kézen fogva elvezetett volna minket a munkás (és paraszt-) paradicsomba, de a reakciósok, a bűzhödt ellenforradalom ezt nem hagyta. Utóbbi szerint pedig Károlyi mint az internacionalista (és ízlés szerint: show more cionista) összeesküvés sanda kétkezes csatabárdja, le akarta fejezni a sokat szenvedett nemzetet, de szerencsére a tenger nélküli tengernagy úr résen volt. (És persze egyikük sem különíti el ténykedését kellőképpen a proletárdiktatúrától.) Hatos ezzel szemben káprázatosan mutatja be, hogy Károlyi nem volt se zseni, se gonosz: a pacifizmus emelte hatalomba (mert akkor az emberek csak azt tudták, mit nem akarnak: háborúzni), de amikor a békevágy és antantbarátság jelszava kiment a divatból, nem maradt más a tarsolyában, sodródott, rossz döntéseket hozott, amíg a határozottabb bolsevikok arrébb nem tessékelték. Nincs szó tehát mestertervről – Hatos amúgy sem hisz a mestertervekben, szerinte a történelem a helyzet szülte hirtelen döntések sorozata, ami köré utólag fabrikálunk konstrukciót –, egy naiv idealista van, aki nem tanulta meg, hogy a politikusok sorsa néha nem azon múlik, hogy jó döntést hoznak-e, hanem hogy mit tesznek, ha nem hozható jó döntés*. És Károlyi ezen a vizsgán megbukott.

A jobboldali mitológia egyik legfőbb vádja, hogy Károlyi a trianoni országcsonkolás felelőse is – de hát így, ebben a formában ez sem igaz. Tény, nem vallott nagy államférfiúi bölcsességre, hogy ilyen sokáig kapaszkodott a pacifizmusba és a föderatív megoldás rózsaszín álmába, de ezzel együtt „országlása” alatt alakult meg a Területvédő Liga és combosodott meg a Székely Hadosztály, miközben a jobboldali tisztikar és a baloldali katonatanácsok jobbára azzal foglalkoztak, hogy botot dugjanak Magyarország Anyácska biciklijének küllője közé**. Persze ha nem tettek volna így, alighanem akkor sem lett volna sok sansz a sikerre: a hős magyar katona hazaszökdöséssel foglalkozott, a románok, csehek és szerbek viszont az antant fegyvereivel és (részben) tisztikarával kiegészítve dobrokoltak a határon. Akárhogy is nézem, az akkor már veszett fejsze nyele volt – de nagyon jól jött Horthynak (aki maga kínos óvatossággal kerülte el Pestre vonulásakor a román seregtesteket), hogy szép nemzetközi szokás szerint ráverheti egy bűnbakra a balhét, így ő maga hótiszta lappal indulhat.

Hatos könyve pazar ábrázolása az összeomlás káoszának, sűrű, mégis lendületes szöveg, amiben felsziporkázik időnként a szerző azon képessége, hogy szikrázó iróniával képes megragadni egy-egy történelmi szituáció abszurditását. Félretéve félelmeimet a nagy szavaktól: szerintem ez az utóbbi évek legfontosabb könyve a magyar történelemről.

* "Samuel Huntington politológus észrevétele szerint egy demokrácia túlélése nem a rá leselkedő problémákon és nem is a problémák megoldására irányuló képességen múlik. Sokkal inkább az számít, hogy a demokratikus vezetők miként reagálnak, ha az ország bizonyos problémáit nem tudják megoldani." (Innen: William J. Dobson: Diktatúra 2.0)
** Külön szép, amikor a Károlyi által delegált tábornok, miközben a délszlávok a határt fenyegetik, egyszercsak nyugdíjazza magát, hogy aztán Horthy mellett lássuk újra, amint azzal vádolja egykori kinevezőjét, hogy nem tett meg mindent a győzelemért. show less

Factual description of the happenings in Hungary late 1918 and early `19. Telling the history of the chaos following the world war and the short tragicomic republic led by a mostly benign but absolutely dilettante government without any bias to the right or left.