Inca Garcilaso de la Vega (1539–1616)

Garcilaso de la Vega, az Inka speciális figurája a spanyol XVI-XVII. századnak: apja spanyol konkvisztádor, anyja indián hercegnő, így ő maga kétféle civilizáció között lebeg, mint Mohamed koporsója. Ha a kultúrát tekintjük a nemzethez tartozás mércéjének, hősünk egyértelműen spanyol: tökéletes spanyol nyelven ír, és a spanyol kultúrát (inkvizícióstul-mindenestül) vallja magáénak – sőt, több is a spanyolnál: európai, aki olasz szerzők műveit show more olvassa és fordítja. Ráadásul a spanyolok oldalán harcol a kontinens különböző háborúiban, valamint a lázadó granadai moriszkók ellen. Ugyanakkor ismeri az inka legendáriumot, és alighanem az elveszett civilizáció emléke egyfajta aranykorként jelenik meg tudatában. Ez a fajta kettősség különös dinamikát ad e kötet mindhárom írásának.

Az első részben Vega igyekszik olvasójának összefoglalni az inkák birodalmának történetét – érződik a szövegben az az akarat, hogy pontosítsa korának jellemző tévedéseit. Hangsúlyozza, az inkák nem voltak kannibálok, és egyáltalán: nem barbárként tengtek-lengtek a hófödte csúcsok alatt fűmagon meg erdei bogyón élve, hanem komoly, tiszteletreméltó kultúrát hoztak létre, ami – és ezt Vega külön hangsúlyozza – bizonyos párhuzamokat is mutatott a keresztény civilizációkkal*. Ebből fakad érzésem szerint az író első problematikája: ha az inka civilizáció olyan csodás és remek és hipiszupi volt, akkor vajon hogyan tudja majd eladni a második részben, hogy a spanyol hódítók a jó fiúk, akiknek örülni kell? Megoldása az, hogy a konkvisztádorok érkezését Atahuallpa, a zsarnoki és kegyetlen inka uralkodó véres tetteinek leírásával vezeti fel, azt a hatást keltve, mintha az európaiak tulajdonképpen csak beteljesítenék az inkákon azt a sorsot, amit bőven megérdemeltek. Meg hát az is milyen jófejség már, hogy mellesleg elhozzák az Evangéliumot szegény nyomorultaknak.

Ez a „mi spanyolok elhozzuk az Evangéliumot” gondolat amúgy is refrénként fel-felbukkan a szövegben, fura ellentmondást teremtve. Én magam azt gondolom, nem annyira Vega mélyen átélt hite jelenik meg emögött, hanem hogy a Szent Inkvizíció lektorainak is megadja, ami jár. Olyan lehet ez, mint az ötvenes évek szakmunkáiban a „vörös farok”. Ezt megerősíti, hogy közben a szövegben nem nagyon látjuk a hódítók vallási motivációit – persze csata előtt mindig imádkoznak kicsit, de ez afféle dolog csak, mint a puskák závárzatának ellenőrzése: megszokás, meg hát készüljünk fel minden eshetőségre. Ami spanyoljainkat foglalkoztatja, az bizony a jó öreg ARANY, meg az álnok indiánok lemészárlása**, illetőleg a maradék egymás közötti szétosztása azzal a céllal, hogy rabszolgát csináljanak belőlük. Amely rabszolgák aztán nem annyira örülnek a rabszolgaságnak, sem az Evangéliumnak, hanem újra és újra fellázadnak, és ez fényesen bizonyítja, milyen álnokok is ők. Vega ezt világosan látja, pengeéles kritikáját be is illeszti a szövegbe, ám van annyi lélekjelenléte, hogy Vitachuco, a lázadó indián vezér szájába adja, aki a harmadik rész központi szereplője. (Amely rész a megírás sorrendjét tekintve az első lenne – de ebbe ne bonyolódjunk bele –, és a spanyolok kudarcba fúlt floridai hódítási kísérletének állít emléket.)

Összességében Vega műve egy nem túl gördülékeny, helyenként pedig kifejezetten zavaros mű, ami olyan slendriánul kezeli az ok-okozati összefüggéseket, mint ahogy azt manapság csak egyes konteó-íróknál látjuk. Ugyanakkor mégis tükrözi szerzőjének őszinte igyekezetét, hogy tárgyilagosan felvázolja nem csak a spanyol hódítók, de az inkák cselekedeteit is. Ráadásul egy olyan személy munkája, aki közvetlenül találkozott elbeszélése számos szereplőjével, így írása alighanem felbecsülhetetlen értékű. Szóval mindenképpen megérte elolvasni.

* Persze ezek a párhuzamok, könnyen lehet, csak a szerző utólagos konstrukciói. Meg hát ugyan melyik földi civilizáció az, ami nem mutat bizonyos párhuzamokat más civilizációkkal – ha mást nem, azt a sajátos hasonlóságot, hogy mindkettőben fontos szerepet játszottak az emberek.
** Amúgy meg a spanyolok egymást is mészárolják nagy buzgalommal – a második rész jelentős része az ő belvillongásaikkal foglalkozik. Nemcsak a hódoltatásban, hanem ebben is jelentős eredményeket tudnak felmutatni: egészen biztosan több honfitársukat kaszabolják le, mint amennyit az inkáknak sikerült megölniük. Úgy is kell: spanyol testbe spanyol kardot! show less

Commited to print in 1609, this book contains a great deal of what we know of the biographies of the Incas of "the Four Quarters". De la Vega was a grandson of an Incan noble, and queried his grandfather's generation to record what he could of their history. Archaeology may have told us more about the Incas but this is an irreplaceable book for the investigator. The Woodcuts are interesting.

This book provides some terrific insights from an original source for anyone looking to enhance understandings of the Inca and their Conquest. A terrific complement to McQuarries' Last Days of the Incas and Hemmings' Conquest of the Incas.

"Edición completa. Primera parte. Edición para el bolsillo".