Ahogy a könyv alcíme is mutatja, a családregény valójában napló, pontosabban több napló. Az első naplót Osztatní András kezdi el az 1910-es években, felesége ( Jadviga ) a 30-as években bővíti a naplót. Végül egy generációval később fiuk Misu egyszerre magyarázza nekünk olvasóknak a korábbi két naplót, és írja saját naplóját. Időnként a család többi tagjának naplótöredékeit is megismerhetjük. Bár elsőre kicsit furcsa ez a formátum, valójában nagyon tetszett, hogy ilyen módon ismerhetjük meg a család történetét.

Egy 10-es években kezdődő családregénynél már az elején sejteni lehet, hogy a család élete nem lesz könnyű. I. Világháború, Tanácsköztársaság, Román megszállás... és még csak a történet elején vagyunk. Az elején úgy tűnt, hogy a regény "kisember a történelem viharában" történet lesz, de ez a szál fokozatosan elhalványult.

Bár a család szlovák származású, csak egy viszonylag rövid rész foglalkozik a szlováksággal, a szlovák nemzeti ébredéssel. Egy idő után csak az archaikus szlovák nyelvű mondatok maradnak, melyeket Misu fordít le nekünk, végül már annyi sem. Hiába, asszimiláció.

A történelmi illetve szlovák szál gyengülése után marad a családregény, a könyv nagy részét az András-Jadviga szerelmi történet foglalja el. Sajnos pont ez a rész az, amit rettentő fárasztó olvasni. Nem vágyom arra, hogy a főszereplők tökéletesek legyenek, hiszen ez tényleg unalmas lenne, de azért a túlsó véglet is fárasztó. Osztatní András csak azért nem a magyar lúzer archetípusa, mert szlovák. Együtt tudok érezni a főszereplőkkel, ha a kegyetlen világ teszi tönkre őket, de egyszerűen bosszantó, amikor saját maguknak harcolják ki a boldogtalanságot. ( )