Psyché

A könyv egy verseskötet, melyet ugyan Weöres Sándor írt, de úgy tesz, mintha az általa kitalált személy, Lónyay Erzsébet lenne a szerző. A hölgy a XVIII-XIX. század fordulóján "megismerkedett" a kor nagy költőivel, némelyikkel bensőséges kapcsolatot is ápolt. Így külső, női szemlélőként egy pillantást vethetünk a nyelvújítás korára és figuráira. A verseket érdekes nyelvezet jellemzi, mintha Csokonai elveszett kötetét találták volna meg. Ezek szerint nem csak Esterházy tud ilyen furcsán, régiesen, szépen, viccesen írni.

A versek a régies fogalmazás miatt nehezen olvashatók, a klasszicista témaválasztás sem túl friss a mai olvasónak.
A történetekben semmi különös nincsen: "paysan show more istoriák", mégis a költőnő hányatott életútját mutatják be. A megismerést segíti a néhány közbevetett prózai rész. Jellemző, hogy ezek számomra érdekesebbek voltak, többet adtak, mint a mesterkélt versek.

Pszyché, azaz Lónyay Erzsébet számtalan kalandja között egy kortárs költővel, Nárcisszal, azaz Tóth Lászlóval is gyerekkora óta - kivételesen plátói - kapcsolatban van. Nárcisz halála után ő adja ki verseit, mely a könyv egy újabb fejezete. Az anyagot Pszyché levelezései is gazdagítják, melyet halála után a levelezőtársaktól ismerhetünk meg. A sokrétűség itt nekem már az érthetőség rovására ment. Az amúgy is nehéz szöveget még a "Weöres írja, hogy Pszyché írja, hogy Nárcisz írja" láncolatok tovább bonyolítják.
Ha ez nem lenne elég, a könyv szerkesztése is további nehézséget okoz: néhol előbukkannak Weöres szövegváltozatai, de nem látszik, hogy ez a szerző vagy a hagyaték (mármint Weöresé) gondozójának szándéka szerint.

Lassan haladva, időnként nekiiramodva olvastam el, a végére kicsit elvesztettem a lelkesedésemet. show less