The Bat (1997)

Olyan sok vevőnek dicsértem már Nesbo-t, hogy gondoltam, épp ideje elolvasni valamit tőle. Annyit mindenesetre elmondhatok, hogy nincs bűntudatom, amiért megvetettem velük.

A Denevérember Harry Hole első kalandja, ami rögvest a világ túlsó felére repít minket (és őt) – Ausztráliába. Ennek a történet szempontjából számos előnye van: egyfelől Nesbo-nek módja nyílik egzotikus környezetben játszatni hősét, másfelől meg elkerüli, hogy a feltétlenül szükségesnél több honfitársát kelljen kinyírnia. Hiába, ilyen szemérmes a szerző – ekkor még. Egy darabig komolyan úgy véltem, hogy a „Skandináv krimik” részleg helyett véletlenül az „Útirajzok” polcról emeltem le valamit, mert a bűnügyi vonal az ausztrál társadalom- és kultúrtörténet, valamint a romantikus szál mögött lecsúszott a dobogóról, és csak a tisztes negyedik helyen árválkodott. Mondjuk én ezt korlátozottan bántam, mert amúgy sincs szoros kapcsolat köztem és a krimizsáner között, másfelől meg Nesbo valóban remekül ír – logikus, gördülékeny, szórakoztató, kellemesen fanyar, és ami külön bravúr: képes kevés leírással, dialógusokon keresztül izgalmas, szerethető figurákat teremteni, köztük is elsősorban magát Harry Hole-t, akinek legalább annyit kell birkóznia saját különbejáratú démonaival, mint az éppen aktuális sorozatgyilkossal. Aztán úgy a 200. oldalon elindul a hullámvasút: az író röhögve letaszít minket a pincébe, mi meg egyre gyorsabban gurulunk lefelé a lépcsőn. És itt lett számomra nyilvánvaló, milyen tudatos volt Nesbo részéről, hogy annyit cseverészett velünk mindenféle marginális kérdésről: nem csak arról van szó, hogy elaltatott minket, hanem meg kellett teremtenie a kulisszákat, időt kellett hagynia, hogy szereplő és szereplő, szereplő és olvasó megkedvelje egymást, és létrejöjjön az a térélmény, amikor az olvasó már nem ragaszkodik ahhoz a téveszméhez, hogy a könyv és a valóság két teljesen különböző dolog. Mert így van tétje az egésznek. Így fáj az olvasónak igazán, ha az író egyszer csak elkezdi lerombolni a törékeny harmóniát, amit addig fáradságos munkával felépít – azzal, hogy elveszi tőlünk azt, amit és akit megszerettünk. És ezt Nesbo pazarul csinálja.

(És egy ordas SPOILER, zárszó gyanánt.) Ami viszont szerintem kapitális hiba, és haragudtam is érte: Hole szívszerelmét, Birgittát akarja csalinak felhasználni, hogy elkapja a gyanúsítottat. Azon túl, hogy szerintem ilyet épeszű ember nem csinál, alig hiszem, hogy az ausztrál rendőrség szolgálati szabályzata nyitott az ilyen amatőr húzásokra. Hát tényleg nem volt egész Sydney-ben olyan rendőrnő, aki alkalmas lett volna erre? ( )

DNF @ 50%

it's more like a history book than a crime/thriller romance i just don't care about. it's dull and i don't have time for that but i like Nesbo's writing hence 2 stars instead of 1. ( )

First in the series. Explains a lot of Harry's behaviour in subsequent books. ( )

The rating suffers because I'm writing this review after having read the entire series. It could've been a 4-star book, but Nesbo's writing and story building improve dramatically over the series. I'd recommend reading it if you intend to read the whole series, or if you love Harry (as I do). It helps understand Harry better, why he "falls off the wagon" repeatedly, his nightmares.

The story is engaging enough, the "whodunit" element mysterious enough. Not out of the world, but not to be scoffed at, either. ( )

I liked the writing style and the characters, but I've been distracted and put this book down one too many times to keep track of the story well. So my rating may be unfair; I will definitely try the second book in this series. In this one, Norwegian detective Harry Hole is sent to Australia to consult in the murder of Inger Holter, a young woman who was a citizen of Norway. He is befriended by Aboriginal detective Andrew Kensington and also falls in love with a Swedish expat named Brigitte who was a co-worker of Inger's. A good read, sometimes humorous. Have to give Nesbo another try when I can focus better. ( )