François Fejtö (1909–2008)
Author of Requiem pour un empire défunt : Histoire de la destruction de l'Autriche-Hongrie
About the Author
Image credit: François Fejtö, en 1991
Series
Works by François Fejtö
Requiem pour un empire défunt : Histoire de la destruction de l'Autriche-Hongrie (1988) — Author — 75 copies, 4 reviews
Histoire des démocraties populaires, tome 1 : L'Ere de Staline (1945-1953) (1969) 19 copies, 2 reviews
Gott, der Mensch und sein Teufel: Gedanken über das Böse und den Lauf der Geschichte (2005) — Author — 11 copies
Chine--U.R.S.S: De l'alliance au conflit : 1950-1977 (Points) (French Edition) (1966) — Author — 7 copies
Tagged
Common Knowledge
- Legal name
- Fejtö, Ferenc
- Other names
- Fischel, Ferencz
- Birthdate
- 1909-08-31
- Date of death
- 2008-06-02
- Gender
- male
- Education
- Faculté de Budapest, Hongrie
Faculté de Pécs, Hongrie
Lycée des frères Piaristes, Budapest - Occupations
- Journaliste (Politique)
Politologue
Historien (Communisme)
Traducteur - Organizations
- Institut d'études politiques de Paris (Chargé de cours, 19 72 l 19 84)
Agence France Presse (Rédacteur en chef adjoint, 19 44 l 19 74)
Parti social-démocrate (Membre, 1934)
Szép Szó, Revue littéraire et politique, Hongrie (Co-fondateur, 19 35 l 19 38)
Népszava, Quotidien social-démocrate, Budapest (Rédacteur en chef, 20 06 l 20 08)
Commentaire, Revue (Membre du comité de patronage et de rédaction) (show all 10)
La Croix, Journal (Journaliste)
La Monde, Journal (Journaliste)
La Figaro, Journal (Journaliste)
Académie des sciences de Hongrie (Membre correspondant) - Awards and honors
- Chevalier de la Légion d'honneur (1998)
Officier de l'ordre du Mérite autrichien (1994)
Commandeur avec étoile de l'ordre du Mérite hongrois (1996)
Grand-croix de l'ordre du Mérite hongrois (2004)
Citoyen d'honneur de Nagykanizsa, Hongrie
Citoyen d'honneur de Budapest, Hongrie (1996) (show all 12)
Université de Pécs, Hongrie (Docteur honoris causa)
Université de Szeged, Hongrie (Docteur honoris causa)
Prix des Ambassadeurs (Pour l'ensemble de son oeuvre, 2000)
Prix de l'Assemblée nationale (Pour l'ensemble de son oeuvre, 1993)
Prix Europe (Pour l'ensemble de son oeuvre, 2002)
Prix Széchenyi (Pour l'ensemble de son oeuvre, 2003) - Relationships
- Fejtö, Raphael (grandson)
- Short biography
- François Fejtö (Prénommé Ferencz) nait le 31 août 1909 dans la petite ville de Nagykanizsa, dans le sud-est de la Hongrie, dans une famille juive convertie au catholicisme. Pendant les vacances à Fiume (aujourd'hui Rijeka), il croise ses cousins, qui sont croates, slovènes, italiens, autrichiens.
La langue parlée est l'allemand, que Ferencz apprend en même temps que le hongrois. La gouvernante, française, lui enseigne cette troisième langue.
Quand arrive à Fiume, en juillet 1914, la nouvelle de l'assassinat de l'archiduc François-Ferdinand, la famille se disperse.
A l'université de Pec, après la 1e guerre, il côtoient encore Allemands, Hongrois, Croates... mais en est exclu avant de passer son doctorat, à cause de ses liens avec le Parti communiste clandestin et jeté en prison par le régime Horthy en 1933, année de l'arrivée d'Hitler au pouvoir en Allemagne.
Avec son ami le poète Attila Jozsef, tous deux membres du Parti social-démocrate dès 1934, il fonde "Szép Szo", une revue politico-littéraire - connue pour ses prises de position antifascistes et antistaliniennes - qui publie Sartre, Maritain, Mounier en 1935.
Condamné à six mois de prison à Budapest, il entre en France le 15 août 1938 où il est traducteur et journaliste puis en 1946, collaborateur de l'Agence France-Presse avant d'exercer comme directeur du service de presse de la Légation de Hongrie dont il démissionne le 1er août 1949 pour divergence d’opinions avec le gouvernement de son pays.
Il obtient le statut de réfugié en 1950. Il est naturalisé Français en 1955.
François Fejtő a consacré l'essentiel de sa carrière à l'étude des régimes est-européens. C’est l’un des meilleurs spécialistes occidentaux de l’évolution du monde communiste. Son Histoire des démocraties populaires, parue en 1952, est traduite dans dix-sept langues et plusieurs fois rééditée. Il a été l’un des premiers à dénoncer les crimes du stalinisme au moment des grands procès de Moscou.
François Fejtő a aussi été un acteur de la vie politique en France et en Hongrie, en tant qu'analyste politique puis comme conseiller de Ferenc Gyurcsány. Il aura collaboré à de nombreux journaux et revues français, italiens, allemands, espagnols et japonais.
François Fejtö décéde le 2 juin 2008 à Paris. Il a reçu le prix de l’Assemblée nationale (1993) et le prix des Ambassadeurs (2000) pour l’ensemble de son œuvre. Chevalier de la Légion d’honneur en France, une journée de deuil national est décrétée en Hongrie pour son enterrement. - Nationality
- Hungary
- Birthplace
- Nagykanizsa, Hungary
- Places of residence
- Budapest, Hungary
- Place of death
- Paris, France
- Burial location
- Cimetière national de Fiumei út, Budapest, Hongrie
- Map Location
- France
- Associated Place (for map)
- Hungary
Members
Reviews
Szegény II. József talán a legrosszabb sajtóval rendelkező ex-uralkodónk, olyan ostoba bürokrataként szokás elképzelni, aki el akarja nyomni szegény magyarokat (még hogy német legyen a közhivatalok nyelve!!! abcúg, Józsi!), és még Mozartot se érti szerencsétlen*. Fejtő nem titkolt célja, hogy árnyalja ezt a képet – no persze József az ő interpretációjában sem lesz gáncstalan lovag, de legalább a jó szándék díjazható. A kötet alapvetően egy mesterséges show more szembeállításból indul ki: van ugye az anya, Mária Terézia, aki a női uralkodói stílust testesíti meg. Érzékeny, türelmes, konzervatív és ízig-vérig katolikus irányítási módszer az övé, olyan Habsburg birodalom lebeg a szeme előtt, ami, ha nem is versenyképes az igazi nagyhatalmakkal, de azért mégis belengi valamiféle családias megbízhatóság**. Vele szemben áll a fiú, József, aki buzog a tettvágytól, türelmetlen, és mindent akar, de azonnal: nyelvi reformot, adózási reformot, hadseregreformot, egyházi reformot, de talán még az abált szalonna páclevét is rendeletileg határozná meg. Ő meg természetesen a férfi uralkodói típust személyesíti meg. Ez persze picit erőltetett beállítás, de azt gondolom, munkahipotézisnek megjárja.
Ilyen értelemben József tragédiája egyrészt önmagából fakad – abból, hogy csak úgy szétfeszíti a tettvágy (ami végső soron korai halálát is okozza), de túl érzéketlen ahhoz, hogy megértse a vele szemben állók ellenvetéseit. Nyomelemekben sem tartalmaz olyan tulajdonságokat, amik a reálpolitikust jellemzik: mindenkivel egyszerre konfrontálódik, ám ehhez még az abszolút monarchia rendszere sem biztosít neki elegendő jogkört. De még ha biztosítana is, a természet akkor sem juttatott neki egy ilyen herkulesi munkához elég erőt. Itt vannak például ezek a kutya magyarok, akik úgy ragaszkodnak a Werbőczy-féle Hármaskönyvhöz, hogy Krisztus urunkhoz se jobban – naná, hiszen ez biztosítja számukra (többek között) az adómentességet azzal az indokkal, hogy cserébe majd fegyvert ragadnak, ha uralkodójuk úgy kívánja. Csakhogy Józsefet nem érdekli már a fegyvert ragadás – a XVIII. század amúgy is a profi hadseregek időszaka, a nemesi felkelés intézménye már anakronizmus – ahogy azt bő egy évtized múlva Napóleon oly fényesen be is bizonyítja Győrnél. (És hát amúgy istenigazából soha nem is működött.) Józsefet leginkább az érdekli, hogy felzárkóztassa soknemzetiségű birodalmát az olyan központosított államok mellé, mint amilyen mondjuk a Frigyes-féle dinamikus Poroszország, vagy Katalin dübörgő Oroszhonja – de drasztikus reformjai visszapattannak az ellenállásról, vagy még inkább nyom nélkül elsüllyednek a patópáli mocsárban***. Talán ha a változás fokozatos lett volna… de ez már aligha derül ki.
József második számú tragédiája pedig merőben külsődleges, és a XVIII. század jellegzetességeiből fakad (amiket Fejtő láthatóan oly nagy kedvvel ábrázol). Ez a század sajátságos átmenetet hordoz magában: az uralkodók még úgy tekintenek népükre, mint személyük függelékére – de maga a nép már kezdi pedzegetni, hogy ez másképp is lehet (aztán Párizsban robban végül a bomba). A század háborúiban skótok harcolnak francia zászló alatt, németek orosz zászló alatt, franciák osztrák zászló alatt, és fel sem merül bennük, hogy bármire kötelezi őket etnikai hovatartozásuk – ám már formálódik szlávok, magyarok, németek és franciák között a nemzeti gondolat (a liberalizmussal karöltve), amit aztán Napóleon hordoz körbe Európában. A korszak új hőse mindazonáltal a képzett polgár-tisztségviselő, aki rendbe szedi az adóügyeket, és biztosítja az erőforrásokat az új, jól felszerelt hivatásos katonák számára – ezek a seregek emelik egyre magasabb polcra Poroszországot is, azt a Poroszországot, ami egyre inkább másodrendű uralkodókká zülleszti a Habsburgokat. Egyszóval: különös dolgok rotyognak a század bográcsában, és bár József érzékeli a változást, mégsem képes irányítani azt. Talán kiváló polgármester lett volna belőle egy tiroli mezővárosban: garantált a közbiztonság és mindig időben ürítették volna a kukákat – ám a százféle etnikumból álló birodalom túl nagy kihívás neki. Pech ez neki, és pech az államnak is, ami ugyan eredményesen konzerválja magát még több mint egy évszázadig, de már kezdenek kirajzolódni a felbomláshoz vezető okok. Szóval ha látjuk is a fényt az alagút végén: az egy vonat.
* "JÓZSEF Na, Mozart… derék munka volt. Határozottan derék. Egy derék munka.
MOZART Igazán tetszett, felség?
JÓZSEF Azt hiszem, igen érdekes volt. Igen, valóban. Egy kissé… hogy is mondjam? (Rosenbergnek) Főintendáns, hogy is mondja az ember?
ROSENBERG (alázattal) Túl sok a hangjegy, felség?
JÓZSEF Ez az, pontosan. Túl sok hangjegy." (Peter Shaffer: Amadeus)
(Ez az adoma Fejtőnél is felbukkan, bár nem ennyire szarkasztikus megfogalmazásban.)
** A fejtői megközelítésben viszont Mária Terézia nem hentereg vastag combú huszárgyerekekkel, úgyhogy ha valaki csak a bulvárvonatkozások miatt venné kézbe ezt a kötetet, eltekinthet a beszerzésétől.
*** Természetesen a józsefi reformok kudarca nem kizárólag a magyarokon csúszik el, csak dramaturgiai okokból hangsúlyozom itt magunkat. show less
Ilyen értelemben József tragédiája egyrészt önmagából fakad – abból, hogy csak úgy szétfeszíti a tettvágy (ami végső soron korai halálát is okozza), de túl érzéketlen ahhoz, hogy megértse a vele szemben állók ellenvetéseit. Nyomelemekben sem tartalmaz olyan tulajdonságokat, amik a reálpolitikust jellemzik: mindenkivel egyszerre konfrontálódik, ám ehhez még az abszolút monarchia rendszere sem biztosít neki elegendő jogkört. De még ha biztosítana is, a természet akkor sem juttatott neki egy ilyen herkulesi munkához elég erőt. Itt vannak például ezek a kutya magyarok, akik úgy ragaszkodnak a Werbőczy-féle Hármaskönyvhöz, hogy Krisztus urunkhoz se jobban – naná, hiszen ez biztosítja számukra (többek között) az adómentességet azzal az indokkal, hogy cserébe majd fegyvert ragadnak, ha uralkodójuk úgy kívánja. Csakhogy Józsefet nem érdekli már a fegyvert ragadás – a XVIII. század amúgy is a profi hadseregek időszaka, a nemesi felkelés intézménye már anakronizmus – ahogy azt bő egy évtized múlva Napóleon oly fényesen be is bizonyítja Győrnél. (És hát amúgy istenigazából soha nem is működött.) Józsefet leginkább az érdekli, hogy felzárkóztassa soknemzetiségű birodalmát az olyan központosított államok mellé, mint amilyen mondjuk a Frigyes-féle dinamikus Poroszország, vagy Katalin dübörgő Oroszhonja – de drasztikus reformjai visszapattannak az ellenállásról, vagy még inkább nyom nélkül elsüllyednek a patópáli mocsárban***. Talán ha a változás fokozatos lett volna… de ez már aligha derül ki.
József második számú tragédiája pedig merőben külsődleges, és a XVIII. század jellegzetességeiből fakad (amiket Fejtő láthatóan oly nagy kedvvel ábrázol). Ez a század sajátságos átmenetet hordoz magában: az uralkodók még úgy tekintenek népükre, mint személyük függelékére – de maga a nép már kezdi pedzegetni, hogy ez másképp is lehet (aztán Párizsban robban végül a bomba). A század háborúiban skótok harcolnak francia zászló alatt, németek orosz zászló alatt, franciák osztrák zászló alatt, és fel sem merül bennük, hogy bármire kötelezi őket etnikai hovatartozásuk – ám már formálódik szlávok, magyarok, németek és franciák között a nemzeti gondolat (a liberalizmussal karöltve), amit aztán Napóleon hordoz körbe Európában. A korszak új hőse mindazonáltal a képzett polgár-tisztségviselő, aki rendbe szedi az adóügyeket, és biztosítja az erőforrásokat az új, jól felszerelt hivatásos katonák számára – ezek a seregek emelik egyre magasabb polcra Poroszországot is, azt a Poroszországot, ami egyre inkább másodrendű uralkodókká zülleszti a Habsburgokat. Egyszóval: különös dolgok rotyognak a század bográcsában, és bár József érzékeli a változást, mégsem képes irányítani azt. Talán kiváló polgármester lett volna belőle egy tiroli mezővárosban: garantált a közbiztonság és mindig időben ürítették volna a kukákat – ám a százféle etnikumból álló birodalom túl nagy kihívás neki. Pech ez neki, és pech az államnak is, ami ugyan eredményesen konzerválja magát még több mint egy évszázadig, de már kezdenek kirajzolódni a felbomláshoz vezető okok. Szóval ha látjuk is a fényt az alagút végén: az egy vonat.
* "JÓZSEF Na, Mozart… derék munka volt. Határozottan derék. Egy derék munka.
MOZART Igazán tetszett, felség?
JÓZSEF Azt hiszem, igen érdekes volt. Igen, valóban. Egy kissé… hogy is mondjam? (Rosenbergnek) Főintendáns, hogy is mondja az ember?
ROSENBERG (alázattal) Túl sok a hangjegy, felség?
JÓZSEF Ez az, pontosan. Túl sok hangjegy." (Peter Shaffer: Amadeus)
(Ez az adoma Fejtőnél is felbukkan, bár nem ennyire szarkasztikus megfogalmazásban.)
** A fejtői megközelítésben viszont Mária Terézia nem hentereg vastag combú huszárgyerekekkel, úgyhogy ha valaki csak a bulvárvonatkozások miatt venné kézbe ezt a kötetet, eltekinthet a beszerzésétől.
*** Természetesen a józsefi reformok kudarca nem kizárólag a magyarokon csúszik el, csak dramaturgiai okokból hangsúlyozom itt magunkat. show less
Interesting but fundamentally flawed. The author has a bad case of nostalgia for Austria-Hungary, and he regrets its disappearance. More specifically, he thinks that the Allies should have made the preservation of the Empire one of their priorities. He is especially critical of the French who, in his view, made a disastrous decision by winning the war outright, rather than simply ending it at some point of the Habsburgs' convenience. Much is made of the peace ouvertures of Emperor Charles, show more although it remains highly doubtful what chance of succes they actually had in the face of German policy, even if the Allies had reacted favourably.
The whole book is written from a legalistic and diplomatic point of view, where memoranda have more weight than battles and titled representatives discuss agreements based on articles of the Treaty of Westphalia. The realities of early 20th Century politics hardly get a look in. Ludendorff is barely mentioned, as are the French mutinies of 1917, surely the point when a compromise peace was most likely in France. Also, it is never convincingly argued what chance a federal state under Charles would have in 1918. Rather, the author shows how, by obstinately clinging to their privileges, the Germans and Hungarians dug the grave of the Empire. show less
The whole book is written from a legalistic and diplomatic point of view, where memoranda have more weight than battles and titled representatives discuss agreements based on articles of the Treaty of Westphalia. The realities of early 20th Century politics hardly get a look in. Ludendorff is barely mentioned, as are the French mutinies of 1917, surely the point when a compromise peace was most likely in France. Also, it is never convincingly argued what chance a federal state under Charles would have in 1918. Rather, the author shows how, by obstinately clinging to their privileges, the Germans and Hungarians dug the grave of the Empire. show less
Uno dei più bei libri/saggi storici che ricordi, che ti fa ripensare, alla luce di fatti ed idee obbiettive ed oggettive, a cosa è stato (per noi) il risorgimento, e di come in Europa si è voluto distruggere l'impero asburgico in nome di idee massoniche
In questo studio sulla fine dell'impero austro-ungarico e la dissoluzione di un'epoca, Fejt òribalta l'opinione diffusa tra gli storici che la fine della monarchia asburgica fosse dovuta soprattutto alle ostilità che opponevano i diversi popoli dell'impero. Con l'ausilio di molti documenti inediti, il celebre studioso dimostra che i conflitti nazionali non furono da soli determinanti, e che senza l'intervento dei vincitori della Grande Guerra, decisi a cancellare l'Austria-Ungheria dalla show more carta d'Europa, la corte di Vienna sarebbe probabilmente rimasta al potere. Diversa sarebbe stata anche la sorte dei paesi mitteleuropei, che nei decenni successivi furono catastroficamente annessi prima al Reich e poi all'Urss. Quadro vivissimo e amaro, velato di nostalgia, della fine di un mondo, questo saggio, osserva Sergio Romano, dopo il crollo dell'impero sovietico e il crescere dei problemi dell'Europa centro-orientale, costituisce per noi "qualcosa di più di una interpretazione del passato: è una guida alla lettura del futuro. show less
Awards
You May Also Like
Associated Authors
Statistics
- Works
- 35
- Members
- 302
- Popularity
- #77,841
- Rating
- 3.7
- Reviews
- 9
- ISBNs
- 61
- Languages
- 5
