Mór Jókai (1825–1904)

Ad egy: visszatér a csikós hosszú útról, és mit lát? Egy sárga rózsát. Ez csak akkor érdekes, mondhatnátok erre, ha a csikós mellesleg amatőr botanikus is. De! Az a sárga rózsa csak a csikós babájának (a korcsmároslánynak) a kertjében nyílik, most viszont egy gulyáslegény esztétikai értékét növeli – már úgy értve, hogy nála van. Hogy került oda, kérdi magában a csikós. Kezd érdekes lenni, ugye? Mert ez így két agráriumi dolgozó, meg egy show more vendéglátóipari alkalmazott szerelmi háromszöge.
Ad kettő: ül a csikós a csárdában, ahol a babája munkavállaló, az udvaron meg ugye ott az ominózus sárga rózsa. Szalonnát eszik a csizmaszárból előhúzott csillagos bicskával. Hopp, mondom magamban, te bicska, te még meglátogatsz ebben a kisregényben valakit! Amúgy tévedtem, mert - SPOILER! - nem. Tökre meg is lepődtem (kellemesen), hogy a két csávó a végén még csak meg se ölte egymást.

Jókai kisregénye áll 40% belföldi turizmus brossurából, meg 60% népszínműből. Úgy mutatja be a Hortobágyot, a napfelkeltét a Kilenclyukú híd lábánál, hogy a korabeli budapesti urbánus olvasóközönségnek a nyál összefutott a szájában – nekik a Hortobágy még olyan messzi-messzi galaxis lehetett, mint nekünk Bali. Aztán ugye itt van az alföldi ember teljes életnagyságban, a maga autentikusan szittya lelkületével – jó, hát ebben az esetben élnék némi fenntartással, meg lennék lepődve ugyanis, ha a korabeli gulyások oly szép kerek irodalmi mondatokban foglalták volna össze szerelmük mibenlétét, mint ahogy ebben a könyvben teszik. Mindegy. Meg itt van a falusi femme fatale, akibe mindenki szerelmes, aki épp ráér – bár nem kis jellemhibái vannak, melyek közül talán a legártalmasabb, hogy nem tudja megkülönböztetni a nadragulyát a mandragórától*, úgyhogy hajlamos tévedésből megmérgezni az embert. De különben biztos aranyos. Ők aztán összeakadnak hárman, és Jókai ösztökélésére előadnak nekünk egy röpke pusztai tangót. Ami nekem tetszett, még ha nem is mindig tudtam komolyan venni. Mindenesetre inkább ez legyen kötelező, mint a Kőszívű ember… már csak a hossza miatt is.

* Mondjuk ne bántsuk ezért, mert a két növényt Jókai is alaposan összekeverte. show less

Jókai-korszakom egyik kötelezője. Kíváncsi lettem rá, mivel a belőle készült filmet többször elszalasztottam. Nehezebb téma, mint a többi - jó leírásokkal a bányászatról. Érdekes cselszövések és menekülések - kaland a javából. Azért nem volt rám olyan hatással - nekem egy kicsit sötét maradt...

Talán ez volt az első regény, amelyben egy házasság és szerelem határán eltévedt nőről olvastam.

Megnéztem a sorozatot és olyan titokzatosnak találtam a történetet és a szereplők egyéni sorsát és a történelemben játszott szerepét, hogy feltétlenül el kellett olvasnom a könyvet. Nem bántam meg, bár a filmes feldolgozás nem mindenben követte az eredeti regényt.