Max Weber (1) (1864–1920)

This is the kind of book everybody knows, but nobody reads. I decided to pick it up, and I can strongly recommend doung the same thing. What a beautiful piece of scholarship. Weber's analysis is convincing, and is still influential. Not only does he describe reformed protestantism (calvinism) as one of the main forces behind capitalism, but Weber also implicitly refers to it as the origin of secularization. In his argument, calvinism led to individualism and to the "Entzauberung der Welt". show more Apart from the content, I really like Weber's style. A strongly recommended read! (I see that I mistakenly selected the English translation here - I read the original German version) show less

Egykori középiskolai fizikatanárom, Szűcs István jutott eszembe. Nála alakult ki az a szép hagyomány, hogy az óra elején megkíséreltünk napi aktualitásokkal, politikával, meg úgy egyáltalán: a világ folyásával kapcsolatos kérdéseket feltenni, amire Szűcs Pista, ha olyanja volt (és persze ha jól kérdeztünk), kedvvel válaszolt, és hopp, máris elszaladt az órából bő harminc perc, pápá, felelés! Nyilván ennek egyenes következménye, hogy a mai napig show more összekeverem Faradayt Fahrenheittel, de hát kit izgat. Amíg van google.

Mindezt csak azért hoztam fel, mert erről a kötetről ez ugrott be. Hogy ott áll Weber prof a katedrán, a tanulóifjúság meg izgatottan kérdez: „Tanár úr! Meséljen nekünk a tudományról mint hivatásról!” „Doktorprofesszorrektorúr! Tudna valamit mondani a politikáról mint hivatásról?” A kérdések jók, megragadják Weber fantáziáját, hosszú előadásokba bonyolódik hát. A diákság pedig örül: addig se beszél a közgazdaságtanról vagy a szociológiáról.


(Sajnos a prof kicsit emlékeztet Kásler doktor úrra... de nézzük el neki.)

Lássuk a két előadást.

1.) Tudomány mint hivatás. Régen ugye úgy volt, hogy belecsapott a villám a fába, az kigyulladt, az ősember meg azt mondta: „Ó! Hát én ezt nem értem. Biztos varázslat. De azért megsütöm rajta a barlangi lajhár bélszínemet.” Manapság meg felülsz a villamosra, és ugyanúgy nem érted, mitől indul el. Mi akkor a különbség? Nos az, hogy ha AKARNÁD, megtudhatnád, mitől megy a villamos. Nem akarod, persze, nem vagy te villamosmérnök, de akkor is. A modern kor tudománya tehát lehetőséget teremt arra, hogy „varázstalanítsd” a világot. A varázstalanított világ persze űrt hagy az emberben*, és prófétákat keres magának. Weber le is szögezi gyorsan, hogy ezeket a prófétákat ne a katedrákon keressük. A tanárnak ugyanis nem az a dolga, hogy prófétáljon, személyes karizmájával ne híveket gyűjtsön maga köré, hanem maradjon tárgyszerű, legyen a tudomány szolgája – úgy dolgozzon, hogy közben kívánja, hogy utódai meghaladják, mert így épül a tudomány épülete.
2.) Politika mint hivatás. Weber professzor konzekvens, az előbb azt mondta, legyünk tárgyszerűek, hát most sem értékítéletet mond a napi politikáról, hanem csak ábrázolja azt. Kezdi a történelem kezdetén, ahol már látszik, mi is a politikai hatalom lényege: az erőszak alkalmazásának monopóliuma. Enélkül ugyanis hatalom se akkor, se azóta nem elképzelhető. Pedig ekkor még nem is voltak igazi politikusok, csak a fejedelem meg a spanjai, a gondolat, hogy a politika olyan dolog, ami hivatásszerűen is űzhető, csak később jelent meg. Bekopogtak hát az ajtón azok, akik a politikáért élnek, és azok is, akik a politikából. Utóbbiak vannak többen. Weber számára a politika legérdekfeszítőbb problémája morális. Ugyanis a politikus kétfajta erkölccsel kénytelen dolgozni. Az egyik a lelkiismeret-erkölcs, amelyre mondjuk az Újszövetségből legkönnyebb példákat hozni: hogy tartsd oda a másik orcádat is, meg hogy ne állj ellent a gonosznak. Ezek a parancsok belülről fakadnak, tulajdonképpen a klasszikus erkölcs alapvető parancsai. Ugyanakkor a politikus kénytelen dolgozni az úgynevezett felelősségerkölccsel is, mert választott vezetőként felelősséget vállalt azért, hogy választóinak jobb legyen. Magyarán ellent kell álljon a gonosznak, ha az az állampolgárokat fenyegeti. Ez az ellentmondás a politikusi pálya Achilles-sarka: lehetetlen olyan döntéseket hozni, amelyek mindkét erkölcsnek megfelelnek. Kokettálnia kell az ördöggel, hogy metaforikus legyek – ha pedig a pozitív célok helyett csak a hatalomvágy mozgatja, akkor biza el is viszi a lelkét Mephisto. Sajnos továbbra is csak metaforikusan. Úgyhogy az ilyen politikust továbbra is nekünk, a választónak kell jól pofán csördíteni.

Kellemes, míves tanulmányok. Szimpatikus csávó ez a Weber. Persze ha elkezd közgazdaságtanról beszélni, lehet, meggondolom magam.

* Elméláztam azon, hogy az oltásellenesek, akik elutasítják az orvostudomány eredményeit, vajon a világ „varázstalansága” ellen lázadoznak, amikor ezoterikus válaszokat keresnek az őket körülvevő problémákra? Vagy épp ellenkezőleg, pont azért lázadnak, mert az orvostudomány annyira bonyolulttá, érthetetlenné vált, hogy azt érzékelik gyanús varázslatnak, és valami egyszerűbben, világosabbat akarnak helyette? show less

In this sociology classic, Weber calls out Protestantism for making work an end in itself, dubbing it “the spirit of capitalism.” By bringing asceticism from the monasteries and sanctifying work as a way of glorifying God and his rational order to the world, Protestant sects usurped Middle Ages values against extreme profiteering and working beyond necessity. Though done with the aim of salvation, these sects’ austerity and the cult of hardwork ended up enriching them, which in turn show more made them more idle and enamored with the world of material things. This materialism upended the spirituality that birthed it, leading to 18th century Deism and atheism existing alongside a self-justifying duty to work as much as possible.

Part of the reason for Weber arguing this is to attacking Marx’s assertion that religion is a superstructural echo of the material, economic base, and therefore not something that causes real change in the world. I got a lot out of this book. Recommended for anyone critical of capitalism who is also interested in religion and history. show less

I like categorization as much as the next person, but this Kategorienlehre was too much for me. I believe the work was unfinished when the author died, and this seems evident from the text. It is a collection of notes and ideas, sensible in its overall structure but clearly in need of more editing and summarizing to improve readability. It still had a great influence on 20th century sociology, but in this case I would recommend derivative works before the original source.