Leszek Kolakowski (1927–2009)

– Professzor úr! Professzor úr! Jöjjön gyorsan, haldoklik a filozófia!
– Nyugodjék meg, kedves barátom. Már kész a mesterterv, hogyan menthetjük meg a jövőnek.
– Halleluja! Ne csigázzon, professzorom, árulja el, mi a gyógymód!
– Pofonegyszerű. Bemegyek a televízióba, és filozófiai alapproblémákról fogok cseverészni. Aztán ezek a csevejek megjelennek folyóiratokban, majd a végén kötetbe foglaljuk őket, és számos világnyelven (köztük magyarul) show more megjelentetjük.
– Hümm. De professzor úr… Hogyan lehet olyan bonyolult kérdésekről, mint amilyen a szabadság, vagy a hatalom úgy beszélni, hogy még a körúti trafikos is értse?
– Nos, majd lebutítjuk kicsit, felhabosítjuk, és ha valami nagyon problematikushoz érünk, hát kijelentjük, hogy „ennek tárgyalása szétfeszítené előadásunk kereteit”, és átugorjuk. Így belefér bármi 5-10 oldalba.
– De professzor úr… így mi különbözteti meg majd a filozófiát az ezotériától?
– Na bumm, hát lehet, hogy semmi. De zord időkben nem válogathatunk az eszközökben.

Gondolom, így történhetett. Különben el sem tudom képzelni, miért adtak volna ki egy ilyen lepkeszelletet, mint ez. Elvétve tartalmaz bármit, ami szót érdemelne – amikor meg igen, hát… azt se tetováltatnám magamra. (Kedvencem, amikor Warhol zseniális bonmotját arról, hogy mindenki lehet híres 15 percre, hót komolyan veszi, és elkezdi bizonygatni, TECHNIKAILAG miért nem lehetséges, hogy mind a hatmilliárd ember 15 percre híres legyen. Hát kösz – és ez egy filozófus.) Jobbára érdektelen könyv, csak abban bízom, hogy előállítása érdekében kizárólag náci fákat vágtak ki. show less

I dock a star not for the essays themselves, but for the choice, most particularly the choice to have 143 pages of cold-war style damn-them-commies pieces at the start of the book. Now, I'm no friend of Soviet Eastern Europe, and I'm glad K spoke out against it, and that he did so far more intelligently than many other commentators. His short piece "What is Socialism?" is wonderful, as is his 'letter' to E. P. Thompson. But that was by far the least interesting part of the book. By far the show more best is the middle section on religious themes, including the title essay. The third section, mostly how-we-live-now philosophical reflections, is solid, but some of the pieces seem a little too pat; the most obvious example being his piece on natural law, which says the concept is a useful one for limiting positive law, makes a good case that natural law has been abused in the past (my natural law favors me; yours favors you; can they both be natural?)... but then says natural law invalidates legislation that isn't the kind of legislation liberals want. So, natural law wasn't natural in the middle ages? Or was it something else? Hard to tell.

But K's essays are always worth reading, because he's one of the few actually dialectical thinkers who can write for a broad audience. He mocks Leninist 'dialectics' as relativism power, which is fair and right; K's dialectics is of a different order: "Strong beliefs easily breed fanaticism; scepticism, or the lack of beliefs, easily breeds mental and moral paralysis." And since there is no middle way, we just have to be on guard against both problems. show less

No, God probably is not happy, Kołakowski argues, but then the question arises: are we? That step—from the metaphysical, the absolute to the pragmatic and particular—is on display in all these essays. A Polish refugee from Communist, Soviet oppression, Kołakowski knew that philosophical questions can have immense practical ramifications. In this collection he brings erudition, humor, and a tremendous analytic mind to questions about Marxism, relativism, idolatry, and grace, while show more always keeping in mind the human dimension. For a healthy dose of realist optimism, pick up this book. You won’t be disappointed. show less

– Professzor úr! Professzor úr! Nagy baj van!
– No, már megint mi az?
– Kuszma lehúzta az Ön első könyvét, mert puha, mint a hámozott szőlő.
– Ajjaj. Ez valóban tragikus… most kénytelen vagyok egy kicsi gerincet rakni a második kötetbe.

Édesapám olyan, hogy ha már hazahozott egy almát, akkor azt rendeltetésszerűen kellett felhasználni (értsd: meg kellett enni), akkor is, ha már rohadt egy pirinyót – majd kivágjátok azt a részt, fiam, mondta volt. És mivel show more mindig volt otthon alma, ami épp egy kicsit rohadt, és értelemszerűen azt kellett előre venni, nem nagyon ettem én egészséges almát egészen addig, amíg nem a saját keresetemből szereztem be az élelmiszert. Ezt csak azért mondom, mert szerintem az ő génjeinek köszönhető, hogy egyáltalán belekezdtem ebbe a könyvbe: ha már egyszer kihoztam a könyvtárból, csak elolvasom, még ha… hát, ha nem is rohadt, de ütődött kicsit itt-ott. Amúgy meg jól tettem, mert határozottan hasznosabbnak éreztem, mint az első részt. Épp egy csillaggal jobb: felet kap azért, mert sokkal inkább felfedeztem benne azt a szilárd vázat, ami nélkül a filozófiai fejtegetések nekem csak lepkekergetések egy hálótlan lepkehálóval. Felet meg nyilván azért kap, mert amíg az első kötet előtt jóra számítottam, és rosszat kaptam, most rosszra számítottam, és hát annál mindenképpen jobbat kaptam. De azért (mielőtt behintenénk rózsaszirmokkal ezt az értékelést) még mindig messze van attól, hogy a harmadik kötetet is kihozzam a könyvtárból. show less