Jussi Valtonen

El sem tudok momentán képzelni olyan regényt, ami jobban hasonlítana egy Franzen-könyvre, mint ez – néhány kései Franzentől eltekintve. Ugyanaz a bő lére eresztett epikus hömpölygés sok mellékszállal, ugyanazok a pazar jelenetek*, ugyanaz az ökológiai érzékenység, és: ugyanaz a túlírtság, ami Franzennél nem hiba, hanem szükségszerűség, hiszen az ilyen nagy ívű elbeszélő prózában csak ez az effektív túlírtság képes megteremteni az a kellően széles show more porondot, ahol a szereplők kibontakozhatnak**. Persze ez a hasonlóság-dolog bóknak elég mérgezett, mert ugye a valamire hasonlítás néha csak feltűnőbbé teszi, hogy az a másik valami mégsem egészen az. (Talán ezért simultam bele olyan sokára ebbe a történetbe.)

De most szakadjunk le Franzenről, és beszéljünk inkább Valtonenről. A Nem tudják, mit cselekszenek egy eklektikus regényböhöm, ami a XX-XXI. századi fogyasztói társadalmak szinte követhetetlen számú problémáját kívánja érinteni. Beszél közösségi oldalakról, tudomány morális kérdéseiről, családon belüli elidegenedésről, bevándorlásról, egyszóval a „szép új világról”, okosan, finoman és baromi nyugtalanítóan***, de mindig szem előtt tartva, hogy végtére is regényben vagyunk, nem pedig egy esszében. És külön bravúr, hogy ez a regény mindezek mellett/felett az elöregedő, lusta Európa és a céltudatos, de részvétlen Amerika összehasonlításának nagyszabású kísérlete is. Természetesen mivel regényről, és nem agitprop kiáltványról van szó, ne számítsunk arra, hogy az író határozottan leteszi a voksát egyik vagy másik mellett, de ez a szöveg alagsorában végigkúszó egymáshoz mérés egészen izgalmas gondolatokat ébreszt az olvasóban.

Szóval nagyon jó könyv. Nem tudom nem bámulni, hogy olyan nagy szándékkal veti bele magát az epikus irodalom mérhetetlen mélységeibe – védőháló nélkül, meg minden. És nem tudom nem bámulni azért is, mert (kisebb zökkenőktől eltekintve) ezt nagyon szórakoztatóan és intelligensen teszi. Nem hibátlan, mégis jár neki az öt csillag, már csak azért is, mert a vége megütött: felépült egy tragédia, megtörtént a bravúros szempontváltás, amitől átrendeződött az összes addigi prekoncepcióm, aztán az utolsó oldalakon kaptam egy fájdalmas jobbhorgot a szemem alá. És ha egy regénynek üt a vége, az mindig nagyon jó regény. Nyilvánvalóan jelentős mű, már csak a nagyszabású koncepció miatt is megérdemelte azt a Finlandia-díjat. (Zárójelben: ez pont az a fajta nagyepika, amit jelenleg nem nézek ki egyik magyar írónkból sem. Ennek okaira még keresem a választ.)

Ui.: Ja, az egyik statisztát Franzennek hívják. Igazán nem tudom, ez utalás akar-e lenni.

* Pazar – ez számomra azt jelenti, hogy vizualizálható, vagyis le tudom fejben forgatni (akár velem a főszerepben). És alighanem azért tudom fejben leforgatni, mert bámulatosan életszerű párbeszédekből épül fel, a párbeszéd pedig (véleményem szerint) bármely leírásnál jobban képes eleven szereplőket teremteni – feltéve persze, ha életszerű.
** Ebben a tekintetben Valtonen valamivel gyengébben teljesít, mint amerikai tejtestvére. Ugyanis túl sok olyan retrospektív visszaemlékezést épít bele a regénybe, ami tevőlegesen nem mozdítja előre a cselekményt, csak éppen úgy van. Megjegyzem: ettől függetlenül több ilyen blokk káprázatosra sikeredett, csak éppen sajnos káprázatosságukon túl semmilyen funkcióval nem bírnak.
*** És azért nyugtalanító, mert vizualizálható. Lásd az első lábjegyzet. show less

This novel is an excoriating look at the way privileged people can excuse their self-congratulatory and selfish behaviors, both to themselves and to others, by convincing themselves that their choices are motivated by selflessness.

The characters in this novel excel at finding a social cause that aligns with their own best interests. They are good at thinking they are good, even when they are behaving selfishly and stupidly. As I read I couldn't help but examine my own beliefs and actions in show more a more critical light and to reflect on how many of my beliefs align with the way I want to live anyway, and require no real sacrifice or commitment on my part. Good fiction can allow for this kind of self-examination. I enjoyed the unrelenting clarity in this story and the many examples of how people can justify their self-absorption by claiming the high moral ground.

Things I could have done without: I didn't like the portentous title. Also, much of the novel requires a leap of faith that all those intellectual arguments interrupting the action (there are long sections of both interior monologue and of unconvincingly intellectual dialog between characters) are worth the pages devoted to them.

The biggest disappointment to me was that the ending which left cliffhangers hanging for way too long while the characters think about their choices, and the backstory is filled in, and the characters expound on their choices with one another. By this time in the novel it really was too much thinking and not enough feeling for me. What could have been touching or reflective or epiphany-like in these ending pages felt stilted and stuffed with digression instead.

Nevertheless there is a lot to love here. show less

Joe Chayefski is a top neuroscientist with a beautiful wife and two daughters. When he comes to the attention of animal rights activists, bad things start happening to him, his lab, his family. But the son he abandoned 20 years ago may be the worst thing he has to deal with.

Valtonen's "ambitious" and "contemporary" novel won Finland's highest literary honor, and rightly so. It's a well thought out story that mostly deals with the uncontrollability of life and how choices we make ripple into show more our futures in ways we don't intend. The back cover blurbs compare him to Franzen and Eggers - the former I don't get, the later, oh yeah. There's commentary on our screen-obsessed culture, people caught up in oddness not of their own making, all the right elements. Well worth the read! show less

Joe Chayefski is a highly respected American neurologist. At the beginning of his career, he moved to Finland to marry the woman he loved. They had a child, Samuel. But Joe has difficulty adjusting to Finnish life and work. When his marriage falls apart, he returns to the US, leaving his ex-wife and child in Finland. His work flourishes in the US and at the present time, he’s married with two daughters. Animal activists start targeting Joe and his family and it appears that his estranged show more son, Samuel, may be involved.

This is a many-layered novel which I can’t praise enough. There are all of the social issues it addresses – animal testing and activism, the dangers of social media and internet news and the futility of trying to fix the world but still the need that steps must be taken. And then there are the in-depth characterizations that Mr. Valtonen has created. He bares his characters’ hearts and souls to the world. As Joe struggles to save his work reputation, to protect his family from the violence directed at them by animal activists and to protect his daughters from the internet dangers they’ve been exposed to, the author then turns his readers’ attention to Samuel and his mother, showing the other side of the coin. To watch these characters’ actions that lead them deeper and deeper into misunderstanding is absolutely riveting.

Animal testing is an issue close to my heart and I find it hard to read bout. Thankfully, this novel, while it delves deeply into both sides of the issue, doesn’t go into specifics about the testing being done.

This is the first of Mr. Valtonen’s novels to be translated into English and I am now longing for his others to be translated.

Most highly recommended. This may well be my top read of the year that has been filled with wonderful books.

This book was given to me by the publisher in return for an honest review. show less