Jan Potocki (1761–1815)

Count Jan Potocki’s The Manuscript Found in Saragossa has somewhat of a cult following amongst fans of Gothic fiction. It consists of a collection of supernatural tales linked together by a complex series of frame stories, as in a nightmarish hall of mirrors. It has been called a "black Decameron". This is a really apt description, considering that practically all Gothic tropes are represented in the convoluted text: from ghosts to vampires, secret societies to violent bandits, underground passages to haunted castles. A bonus for Melitensia enthusiasts – one of the stories features a Knight of Malta who murders a rival in Strait Street, Valletta just up the road from where I earn my daily bread (in decidedly more mundane environs).… (more)

There's a moment, about a halfway through, in which the recursive flashbacks interacted to reveal the narrator's own faulty perceptions that I thought this might be the most brilliant book ever written.

The difficulty, though, is that the narratives only overlap for short periods, and nothing ever ties together as tightly as is promised. As with Maturin's [b:Melmoth the Wanderer|207313|Melmoth the Wanderer|Charles Maturin|https://i.gr-assets.com/images/S/compressed.photo.goodreads.com/books/1373051517l/207313._SY75_.jpg|200656], I'm not 100% certain if the reader ever even gets cleanly back to the framing device. It feels as though at some point the frames within frames within frames became lost enough that one could never make it all the way home.

I like that Maturin book more than I like this one, which might be a prose issue, or might be because I found Maturin's British version of Christian and Hebrew mythologies and fairytales more interesting than the Spanish ones featured here. I'm still glad I read both, but I'm not sure who I'd push Zaragosa on.

Warning about the Amazon Kindle version: it was scanned (and perhaps translated?) by computer with no human interaction. Paragraphs repeat several times, and sex-based pronouns (him, his, her, hers) switch randomly enough to cause confusion.… (more)

Teszek egy bátortalan és eleve kudarcra ítélt kísérletet arra, hogy ennek a könyvnek a tartalmát összefoglaljam. Szóval. Van ez a fiatal elbeszélő, aki valamikor a XVIII. század derekán elindul Madridba, hogy csatlakozzon a vallon ezredhez. Rohadt bátor srácról beszélünk, annyira bátor, hogy a Sierra Morenán keresztül akar Madridba menni, holott köztudott, hogy a Sierra Morena tele van szellemekkel, démonokkal meg vámpírokkal, de úgy tele van, hogy ha feldobsz egy krumplit (miért pont krumplit?), akkor óhatatlanul egy szellemet, démont vagy vámpírt találsz el, amin az nyilván megsértődik. Szóval ne dobálj krumplit. Rögtön találkozik is két akasztott emberrel (aminek később jelentősége lesz), aztán összefut két csodaszép leányzóval, akik távoli rokonai, és nagyon akarnak ám valamit a fiatalembertől, de olyasvalamit, hogy annak a puszta gondolatától elpirulok, pedig láttam én már karón varnyút. Tekintve azonban, hogy két lánnyal az ember egyszerre csak abban az esetben egyesülhet a házasság szent kötelékében, ha muzulmán, ezért a hölgyemények elkezdik kapacitálni hősünket, hogy vegye fel az iszlám hitet. (Nehéz nyomósabb érvet elképzelni az iszlám hit mellett, mondhatnánk erre, de nem mondjuk, mert nem vagyunk mi olyanok.) A fiatalember nem áll kötélnek, ugyanakkor kiderül, hogy a házasság szent köteléke nélkül is lehet ám egyesülni (minő felfedezés!), ám ennek nem várt következménye van: hősünk ugyanis a… khm… tevékenység után arra ébred, hogy a két akasztott ember bitófája alatt fekszik. (Ugye mondtam, hogy jelentősége lesz?) Mivel többször is megismétli a kellemdús kísérletet, ugyanazzal az eredménnyel, arra a következtetésre jut, hogy lehet, a lányok kísértő démonok. Bár jobb volna, ha nem azok lennének, mert hősünk szívesen kísérletezne tovább velük - szóval bizakodik. Miközben bizakodik, azért halad is valamerre, és útja során találkozik cigányvajdákkal, kabalistákkal, tudósokkal és nemesekkel, sőt, magával a bolygó zsidóval is, akikkel hosszas beszélgetésekbe elegyedik, miközben a Sierra Morena rejtélyes, nagy hatalmú ura, Gomeléz sejk a háttérben sandán a szakállába mosolyog. Vajon min mosolyog a sejk? És mi van a két unokahúgocskával? Démonok vagy nem démonok? Nem mindegy ám az, mert ha démonok, akkor buktuk a templomi esküvőt. Mondjuk ha csak muzulmánok, akkor is.

Valahogy így. Az van ugyanis, hogy Potocki egyszerűen röhögve dobja sutba az átlátható cselekményszövést. A regény legszembetűnőbb strukturális jellemzője, hogy (hasonlatosan az Ezeregyéjszakához) törzsszövegének minimum háromnegyede mesékből áll. Ezt úgy kell elképzelni, hogy hősünk megy, mendegél, és találkozik X. lovaggal. X. lovag elkezdi mesélni saját élettörténetét. Aztán másnap jön Y., a remete, és ő is elkezdi mesélni az élettörténetét. Csakhogy beesteledik, menni kell a szereplőknek hajcsikálni, a mese félbeszakad. Másnap aztán Y. folytatja. De lehet, hogy X. Akármelyikük is folytatja, egyszer csak azon kapja magát az olvasó, hogy X. a saját történetében találkozik Z.-vel, aki szintén elkezd a mesén belül mesélni, Y. pedig a saját meséjében W.-vel fut össze, aki szintúgy mesébe kezd, és azt sem zárhatjuk ki, hogy W. a mesében elhelyezett meséjében még összefut valakivel, akinek szintén mesélhetnékje van. Hát így. Nem csoda, hogy még a szereplők se mindig értik, éppen melyik történetbe csatlakoztak be, pláne, hogy ezen történetek szereplői egy idő után elkezdenek átjárni a párhuzamos mesékbe, olyan kiborító katyvaszt eredményezve, hogy attól az embernek füle-farka kettéáll. Egy biztos: soha nem éreztem még jobban szükségét, hogy valami hálózati ábra-szerűséget szerkesszek a szöveg mellé, hátha akkor tudni fogom, ki kivel van.

És mégis, az elviselhetetlenség határát súroló fragmentáltság ellenére nem tudtam magam kivonni a szöveg bája alól. Potocki a laikusok nagy fene bátorságával egyszerre használ fel kihalásra ítélt irodalmi formákat (vegyük észre: megírásának ideje nem sokkal előzi meg a Vörös és feketét, vagy épp Hugo regényeit), ugyanakkor bizonyos aspektusaiban (különösen a termékeny káosz használatában) megdöbbentően modern. Látványosan törekszik valamiféle univerzalitásra – egyszerre akar tudományról, vallásról, mágiáról és kísértetekről regélni, ezotériát és matematikát és történelmet igyekszik egy porondra ereszteni, aztán lássuk, mi jön ki az egészből. Ha sikerül az olvasónak eleresztenie elvárásait arról, hogyan is kéne kinéznie egy „rendes” regénynek, nagy élvezetet talál majd ebben a szövegben.… (more)