On Liberty

After finishing this book, I'm of the opinion it should be required reading in high school. It is not that I agree with Mill on all points—I certainly don't—it's that he's asking the right questions. Essentially, he starts a discussion on what it means to be a citizen of a community and what it means to be a just government. He highlights the often-overlooked distinction between the premise that, in a democracy, power should be in the hands of the majority and the very different premise that the majority, having that power, should be free to do as it chooses.

Of course, he reaches certain conclusions: "…the only purpose for which power can be rightfully exercised over any member of a civilized community, against his will, is to show more prevent harm to others." These conclusions can be attacked from both directions. From a more conservative position, one can question what appears to be his assumption that a society is nothing more than a collection of individuals, that no concept of shared values has a place in it. One might also question his delineations of "harm to others"…they seem somewhat shallow and limited to direct causality. From a more liberal position, one might take issue with his statements that backward societies should not enjoy full privileges because they are not "capable". One might question whether he is really trying to protect individuality or whether he is trying to protect the intellectual elite from the "despotism of collective mediocrity."

It does not matter. These questions are certainly as relevant today as they were just before the Civil War, and the attempt to answer them seems important to me. show less

Livro simpático do século XIX sobre a liberdade, defendendo os direitos do indivíduo, e um individualismo esclarecido - focado na acessibilidade de informação, multiplicidade de costumes, necessidade de um ambiente acolhedor da diferença para o florescimento da criatividade. Acima de tudo, é preciso que os regimes sociais admitam liberdade de expressão, permitindo argumentos diversos que, confrontados uns com os outros, promovem a instituição da verdade, na circulação pública do conhecimento aliada ao incentivo a expor opiniões eventualmente contrárias à massa do comum ou dos costumes. Pois a verdade é fruto da constante revisão das posições, frente aos argumentos e fatos. Mill nisso não diz que não há costumes show more sociais culturais que moldam, mas já adianta a posição multiculturalista cosmopolita, em que, se não se pratica, nem por isso deixamos de tolerar os costumes dos outros. O livro combate portanto os moralistas de plantão, que se acham por direito interferir no que é próprio da vida individual dos outros, enquanto não se preocupam com a liberdade que possuem para cuidar de suas próprias e viver bem. Daí, discute que a liberdade só existe na prática, e essa envolve não impedir a liberdade dos outros, sendo essa primeira cláusula, do compartilhamento igual das liberdades, justamente primeira, no sentido de que é um contrasenso manter uma liberdade de oprimir o outro, ainda mais quando justificada por argumentos do tipo "pq se não oprimo então eu me considero oprimido por não poder oprimir". Então, não é um individualismo bobo, embora simples: o estado e as instituições devem garantir e trabalhar para esse estado social em que o indivíduo floresce e ideias variadas circulam. show less

"A szabadság egyetlen fajtája, mely megérdemli ezt a nevet, ha saját javunkra a magunk módján törekedhetünk mindaddig, míg nem próbálunk másokat ugyanebben megakadályozni, vagy gátolni ezt célzó erőfeszítéseiket."

Ennyike. Ilyen egyszerű. És ilyen bonyolult. Mert az egyszerű dolgok néha nagyon bonyolultak tudnak lenni. És ezzel le is tudtam a napi paradoxonomat.

Millt olvasva az volt a legszembetűnőbb, hogy fejtegetései milyen evidensek. Mintha az ember mindent hallott vagy gondolt volna magától is, amit egy ilyen XIX. századi pacák papírra vetett. Ez, ha jobban megvizsgáljuk, Mill zsenialitását jelzi: hogy az általa kikalapált eszmék ennyire a közgondolkodás részévé lettek, szinte változatlan show more formában bukkannak fel - gyakran olyan politikusok száján is, akik közben illiberálisként definiálják magukat. Ha belelapozunk Marxba, vagy a konzervatívok ősszövegeibe, azt látjuk, számos módosítást kell végrehajtanunk rajta ahhoz, hogy a jelen problémáira releváns választ adjanak - ehhez képest a liberalizmus filozófiai magja elképesztően időtlennek tűnik. (Persze lehet, hogy tévedek - akik jobban járatosak Hobbes-ban, esetleg a Tőkében, biztos kijavítanak.)

A liberalizmust gyakran éri az a vád, hogy idealista. Hisz az egyéni felelősségben, abban, hogy te meg én magunktól is el tudjuk dönteni, mi a jó nekünk, és nem kell, hogy egy nagyobb tekintély pesztrálgasson minket, mint egy bébiszitter. Azt gondolom, ez az idea olyan mélyen gyökerezik az Újszövetségben, amennyire egy elmélet csak gyökerezhet*. Az ember ugyanis lelkes lény, és aligha lehet számára nemesebb célt kitalálni, mint hogy ezt a lelket folyton csinosítsa, tökéletesítse - ha Isten nem ezért adta neki, akkor semmi értelme nem volt az egész hókuszpókusznak Évával meg Ádámmal, csinálhatott volna egyszerűen egy újabb hangyafajt, csak nagyobbat, mint az eddigiek. Mill mély meggyőződése, hogy az ember igazi feladata önmagát megteremteni, viszont ez a folyamat csak a lehető legnagyobb szabadság légkörében képzelhető el. Ez az, ami előre visz minket, ami mozgatja a társadalmat és a civilizációt**.

Ugyanakkor Millt én kifejezetten realistának is tartom. Nem azt állítja, hogy mindenkinek megvan a tehetsége vagy akarata önmaga tökéletesítésére. Érti és érzékeli, az átlagember számára ezek a célok túl absztraktak, neki megfelel az állóvíz, sőt: erős késztetést érez, hogy saját világnézetét másokra kényszerítse. De pont ezért van szükség a korlátokra, melyeket a liberalizmus emel. Mert ez az eszme nem csupán arról szól, mit szabad (hajlamos vagyok azt hinni, nem is elsősorban erről szól), hanem arról is, mit nem tehetünk - másokkal. Nem kényszeríthetjük őket arra, hogy az általunk favorizált világnézeti keretek között tengődjenek - nem csak egy uralkodó kisebbség nem tehet ilyet, de a többség sem.

Nyilván a liberalizmus nem tökéletes eszmerendszer. Nem is állíthatná, hogy mindenre van megoldása, ha egyszer abból indul ki, hogy a társadalom egymásnak gyakran ellentétes érdekek halmaza, ahol senki nem birtokolhatja egyedül az igazságot - igen, még a liberalizmus sem. Ugyanakkor - legalábbis elméletileg - a liberalizmus az az idea, ami leginkább képes tolerálni a véleménykülönbségeket, lehetővé téve ezáltal, hogy palástja alatt a lehető legtöbb nézet hívei megtalálhassák a maguk számítását. Ez persze hordoz magában veszélyt, de egyben lehetőség is arra, hogy a közösség soha ne veszítse el a tanulás képességét, és mindig találjon körein belül olyan igazságot, ami az adott kor legégetőbb problémájára megoldást jelent.

Megjegyzés: olvasás közben gyakran eszembe jutott, mit szólna Mill a pandémia kérdésével kapcsolatos egyre mélyülő társadalmi szakadékhoz. Az oltásellenesek*** (akár tudnak róla, akár nem) ugyanis gyakran mintha az ő érveit ismételnék meg, amikor a kötelező oltás kérdése felmerül. Hogy joguk van elutasítani a vakcinát, joguk van aszerint a nézet szerint élni, hogy a covid csak humbug, bezzeg a gyógyszergyárak haszonleső szörnyek, akik valamiért szeretnék a teljes eljövendő generációt az autizmus örvényébe taszítani. Leegyszerűsítve: joguk van akár hülyének is lenni. A hülyeséghez való jog védelme valóban olyan kérdés, amiben egy liberális gondolkodónak lehet kellemetlen perceket okozni. A probléma itt nyilván az, hogy a liberalizmus által kijelölt korlátok ("...saját javunkra a magunk módján törekedhetünk mindaddig, míg nem próbálunk másokat ugyanebben megakadályozni...") gyakran elmosódottak. Mi bizonyítja ebben a konkrét esetben, hogy ha valaki elutasítja az oltást, akkor ennek bármilyen sérelmet okoz? Erre nyilván az a válasz, hogy a tudomány már számtalanszor elmagyarázta, az átoltottság hiánya mennyiben felel azért, hogy egy vírus továbbra is jelen van egy közösségben. Erre viszont simán lehet az felelni, hogy a tudomány ezt baromi bonyolultan magyarázta el, ellenben a múltkor a facebookon volt egy poszt, amiben feketén-fehéren oda volt írva, hogy akit beoltottak, az is elkapta, sőt, AZÉRT kapta el. Az egy tök egyszerű nyelven megírt poszt volt - no most milyen alapon akar minket bárki arra kényszeríteni, hogy a bonyolult, agytornát igénylő állításokat fogadjuk el, amikor primitív, könnyen emészthető, világnézetünkhöz jobban passzoló igazságok is rendelkezésünkre állnak? Ha véleményszabadság van, akkor az együtt jár annak a szabadságával is, hogy akár rossz véleményeket is magunkévá tehetünk. Ha a tekintély nem köthet minket abban, hogy önmagunk lehessünk, akkor miért pont a tudomány tekintélye lenne a kivétel? Nehezen, talán sehogy sem feloldható kérdés. Az ilyesmi próbára teszi a liberalizmus rugalmasságát - hogy képes-e kilépni saját keretei közül anélkül, hogy meghasonuljon önmagával. Mert néha talán erre is szükség van. És itt jegyezném meg, hogy bizonyos tekintetben hálával tartozunk az oltáselleneseknek, amiért balhitükkel gondoskodnak arról, hogy nap mint nap próbára tehetjük véleményünket, így az megmenekül attól, hogy holt dogmává kövesedjen.

* Megkockáztatom (bár teológiai értelemben totálisan alulképzett vagyok), hogy amikor a reformáció elvetette a szabad akaratot, bizonyos értelemben távolabb került Jézustól, mint a liberalizmus, aki viszont központi elemmé tette. De ez az ellentmondás talán csak látszólagos, teológiai érveléssel feloldható - nyilván a tény, hogy Mill is egy protestáns ország légkörében tudta kidolgozni elméleteit, nem a katolikus Rómában, jelzi a reformáció rugalmasságát.
** Mill egyik érve a liberalizmus mellett amúgy épp az, hogy a társadalom uniformizálódik, és csak az egyén sokszínűségének védelme az, amivel megelőzhetjük az egyformaság korát.
*** Azt gondolom, az oltásellenesek is egy sokszínű közösséget alkotnak, akik számos (bizonyos esetekben megfontolandó) kétség alapján juthatnak arra a következtetésre, amire. Radikális tudománytagadók éppúgy akadhatnak közöttük, mint olyanok, akik egyszerűen bizalmatlanok a rendszer, vagy épp a gyógyszerlobbi iránt. Azzal, hogy ebben a példában a szélsőségeseiket ragadom meg, a leegyszerűsítés vétkét veszem magamra. Mea culpa. show less

This is one of the finest works of libertarian philosophy, focused on the proper role of the individual vs. the state and society. Essentially, Mill advances the case for individual freedom and non-intervention by society to the extent that the individual's actions only harm himself, using multiple forms of justification -- that it allows experimentation, that restrictions are often misguided, and that restrictions tend to centralize power and eliminate greatness in men.

I disagree with Mill on one specific point. He says an individual's role as a service provider, business, etc. is "part of society" and not "an individual right" -- this is incorrect; the right to make/sell is just as much an individual right as the right to show more buy/consume.

Depressingly, much of what he identified as uniquely awesome about America is no longer true -- we are now governed by a massive bureaucracy, and much of the citizenry are not individually reliant as they were at one time -- and in areas such as universal state-run education his fears have been fully realized. show less

A pleasingly readable philosophical pamphlet (using the Victorian definition of a 4-hour read). Mill is very English in his philosophy, arguing through example and refusing to follow his arguments _ad absurdium_. This has the effect of keeping the pace trotting along, but with the risk of raising many unanswered questions.

I was surprised to find the final chapter a treatise on small government. Knowing Mill as one of the authors of Utilitaniarism, and carrying my post 1970s tribal assumptions of Left/Right, I'd naturally expected an argument for liberty requiring the constraint of business. Mill, however, argues the opposite. I wonder if in the 21st Century with _de facto_ businesses as governments, he'd thread a more subtle needle. show more His suspicion of the National Curriculum get more positive support from me. show less

Eccentricity has always abounded when and where strength of character has abounded; and the amount of eccentricity in a society has generally been proportional to the amount of genius, mental vigor, and moral courage which it contained.

It would be pretentious to suggest I dedicated my reading to Ahmed Merabet, yet it would be untrue to exclaim otherwise. We've drowned in debate about liberty this last week. Somehow I regard that as most encouraging. I found Mill’s treatise riveting and incisive along a number of axes which inform our means of government and private life. Mill was a shrewd historian and a brilliant writer. I gasped audibly at his conclusions and deft references. Too often Utilitarianism is wedged into confined spaces show more for politically conservative purposes. I have no problem with that. I suspect J.S. Mill wouldn't either. His moral remains, we should all disagree, question custom and exercise our faculties at every turn. show less

This is a lucid, powerful, and extremely influential defense of individual liberty. It's short, too, less than 150 paperback pages, very accessible and worth knowing whatever your beliefs. After all, as Mill himself says, if something is true, we should learn it--if something is false, it can still illuminate truth through its errors. Although I think there are some fatal defects, I also find much that is persuasive and wise. I like his arguments for the utility of freedom of speech and opinion and the dangers of conformity. Mill states his object from the start:

The object of this Essay is to assert one very simple principle, as entitled to govern absolutely the dealings of society with the individual in the way of compulsion and show more control, whether the means used be physical force in the form of legal penalties, or the moral coercion of public opinion. That principle is, that the sole end for which mankind are warranted, individually or collectively, in interfering with the liberty of action of any of their number, is self-protection. That the only purpose for which power can be rightfully exercised over any member of a civilized community, against his will, is to prevent harm to others.

For me so far, so good. I see two major problems with his arguments though, defects that are undermine the above. First, there is his insistence in grounding his argument on Utilitarianism:

It is proper to state that I forego any advantage which could be derived to my argument from the idea of abstract right, as a thing independent of utility. I regard utility as the ultimate appeal on all ethical questions; but it must be utility in the largest sense, grounded on the permanent interests of man as a progressive being.

And then Mill makes a curious move. He states his arguments don't apply to children that those "who are still in a state to require being taken care of by others, must be protected against their own actions as well as against external injury." Fair enough. But then he goes on to say that:

Despotism is a legitimate mode of government in dealing with barbarians, provided the end be their improvement, and the means justified by actually effecting that end. Liberty, as a principle, has no application to any state of things anterior to the time when mankind have become capable of being improved by free and equal discussion.

That in my opinion is what always lets the tyrant in the door. It's for their own good! Wasn't after all that the argument for everything from black chattel slavery to colonialism? If you don't ground individual liberty as a right, then the argument can always be made that a individual person or even the majority of the people don't know their own good. Who is to say when humankind has reached the age of majority? And indeed you can see that in Mill's own evolution. In this essay he argues for the free market--but eventually would become a socialist. So... show less