Frigyes Karinthy (1887–1938)

Some of the last melancholy pages of Simon Winder’s Danubia read as a lament for the dissolution of Hungarian intellectual life in the conflagration that consumed the Habsburg Dynasty, and before I read Karinthy’s story I imagined it in that milieu. Taken on its own terms, though, A Journey Around My Skull is a report of one man's disorientation and resignation and resilience, with moments of poetic self-awareness and wry humor and poignant insight and absurd silliness.

In 1930s Hungary, show more all eras and ages exist at the same time. After alerting his friends to his strange symptoms, Karinthy imagines them in the corner of a café, like a scrum of gyulas, the ancient Magyar counselors who met before a decisive battle to consult auguries and omens and advise the chieftain on the prudent course of action. A beggar with a hurdy gurdy passes by the window; a mechanic at the armaments factory devises a new surgical blade mounted on a swivel. Another friend reminds Karinthy that 20 years before he had written a play about an engineer who invents an aeroplane to fly without a pilot. Before the test flight, as he is wrestling with his fear, he is visited by his alter ego, a doctor from the north who proposes to remove by a delicate operation the part of the brain responsible for the fear of death, located at the back of the skull in the cerebellum. Laid up in his sick room later, Karinthy comforts himself by recalling how Silvio Pellico, jailed for 10 years by the Holy Roman Emperor Francis II, stoically resigned himself to his fate. After losing his sight, Silvio decides that he can endure a life of blindness, since he is old enough to have drawn from the world of light all he needs to sustain himself in darkness. Besides, he could finally work in peace without being disturbed.

A short interlude in the middle of the book relates a series of dreams Karinthy has while waiting for treatment: high up in a swaying skyscraper in New York City (a place he has never been) he sits across the table from someone he knows is Al Capone, who Karinthy suspects of having stolen it and hidden it in a wooden box—but it is unclear whether the two of them are pretending to ignore a tumor or the Lindbergh baby; a banquet of tasteless, chewy meat is held in his honor in Ankara; in the Alhambra, hunched over, he studies an anatomical atlas with a glass-like illustration of the human circulatory system that seems to throb and wobble the table.

The cover of the NYRB edition of A Journey Around My Skull by Alice Attie shows a moon-scape head sutured with wire and clamped with threaded knobs to a hatch-marked contraption suggestive of railroad tracks. The cranial-machine vibe carries through the passage describing Karinthy’s surgery at the hands of a renowned surgeon in Stockholm (the whir of electric trephine, ‘the silent rush of liquid over a glass slab,’ ‘the sound of pumping and draining’) like a steampunk version of Ted Chiang’s “Exhalation,” or a scene from Terry Gilliam's "Brazil." show less

Karinthy elbeszélései rendszerint egyetlen ötletre épülnek, amit a szerző megpróbál úgy kifordítani, olyan szögben bemutatni, hogy teljesen újdonatújnak látszódjon – aztán a végén kapunk egy frenetikus viccet, egy avantgárd kísérletet, egy sci-fi remeklést, egy könnyes-lázas-patetikus balladát, vagy egy erkölcsi példázatot a háborúról, esetleg ember voltunk egyéb hanyatlásáról… szóval valamit kapunk a végén, csak éppen nem lehet előre kitalálni, show more mit. Néha ez a valami egészen zseniális, igazi gyöngyházfény a magyar irodalom telt ajkain*, ugyanakkor nem tudok szabadulni bizonyos kétségektől. Attól, hogy bár Karinthy vitathatatlanul a földkerekség utolérhetetlen irodalmi karikaturistája, a paródia Paganinije – de talán épp ez a vénája akadályozta meg, hogy novellistaként egy egységesnek ható, koherens kötetet hozzon össze. Mert aki hivatalból folyton álbajuszt és hamis hajat ölt magára, az egyszer csak elfelejti, melyik is az ő igazi arca: a vicces, az avantgárd, a tudományos-fantasztikus, a lázasan patetikus, vagy talán az erkölcsprédikátor… túl sokat váltogatja stílusát ahhoz, hogy folyamatosan igazán magas színvonalat tudjon biztosítani. De kikapartam belőle 5-10 gyöngyszemet, és ezért már egyértelműen megérte .

* Itt van például a Barabbás, ami olyasmit mond el a tömegről kereken, szépen, hogy abba még ezer év múlva is beleborzong majd az olvasó. Vagy a Kacsapecsenye, ami élből bele kell kerüljön az összes Hogyan legyek vegán? irodalmi antológiába (már ha lesz ilyen – és miért ne lenne), mert nekem úgy elment tőle a kedvem a kacsapecsenyétől, hogy még. És ne feledkezzünk meg az Új Iliászról sem, amivel tulajdonképpen a Terminátor alapsztoriját előlegezi meg a szerző – nagyon remélem, hogy James Cameron csengetett az ötletért némi pénzt a Karinthy-örökösöknek, mert bizony jár. És a többi. És a többi. show less

In this book, Karinthy, a Hungarian writer, describes his diagnosis of and surgery to remove a brain tumor. Strangely enough, given the subject matter, it is a delightful read. Karinthy's sparkling personality and self-deprecating humor never desert him. He is a talented writer with an original way of saying things, and he never bores.

Poking a little fun at the world-reknowned surgeon who will operate on him he says, tongue in cheek: 'I found it a little humiliating that he was not show more interested in my own views about my condition. He probably regarded me as a layman who had no opinions on such matters, or perhaps, having heard that I was some kind of poet, he was on his guard against the vagaries of an overheated imagination.'

In fact, Karinthy tries to keep his imagination in check: 'When I put my questions, I used medical terms....I did not ask her what the cowering, terrified Being that lurked somewhere behind my tumour was so plaintively asking below the threshold of consciousness. I did not ask whether the patient screamed like a wild beast and struggled to escape when they split her skull open, whether her blood and brains came pouring out of the wound or whether at last the victim fainted on the torture rack, gasping for breath, with mouth open and staring eyes. Instead, I questioned her about the operation as if it had been some delicate experiment in physics or a job of repairs by a watchmaker.'
(This is about as gorey as the book gets, BTW).

As a writer, he came to realize that, 'for the first time in my life, I was to observe not for the sake of recording that personal vision which the artist calls 'truth'...but for the sake of reality, which remains reality even if we have no means of communicating its message. Never had I been so far from a lyrical state of mind as in this, the most subjective phase of my life. show less

"– Volna egy ritka, szépen fejlett daganatom tanár úr részére, ha érdekli… gyűjtőknek való példány. Olcsón megszámítanám."
Régóta készültem, hogy elolvasom, aztán mindig csak sokadik maradt a listán. Felnőtt olvasmányaim egyik legelgondolkodtatóbbja...
Egy zseni balszerencséjének eredménye: az olvasóknak zseniális olvasmány. A kint és a bent témája - az anyag és az elme, a lélek harca, leírása. Önismeret és a személyiség feltárása a halál show more árnyékában. Hitetetlen bátorság kellett hozzá, hogy megírja és kiadja - és egyúttal ez volt az egyetlen módszere a túlélésre. A mindent felülmúló humor, a jókedv, az önmagunk kigúnyolása, a lelkierő, amibe kapaszkodhatunk - akár a legszürkébb hétköznapon vagy a legnagyobb életküzdelmek viharában...
"Az emberek rosszul mérik az időt – egyetlen mérték van, az átélés sebessége (…)"
És nem mindegy, hogy hány átélés, hányféle élmény fér bele - a milyenségén talán még mi is alakíthatunk... show less