George C. Williams (1926–2010)

Egészen pontosan három oka volt annak, hogy elolvastam ezt a könyvet:
1.) Bensőséges ismerőseimnél járva mindig ellenállhatatlan ingerem támad kölcsönkérni egy könyvüket. Ez szerintem olyan kakukkfióka-effektus: hogy legyen a polcán valami, ami az én kezemen is átment.
2.) Sajátos módon vonzódom a narancs ill. élénksárga alaptónusú borítókhoz. Ami praktikus információ lehet annak az elborult marketinges kollektívának, aki valamilyen okból nekem akar majd show more könyvet eladni. Amitől amúgy óva inteném őket.
3.) Szerettem volna némi többlettudáshoz jutni az evolúcióval kapcsolatban.
Nagyjából ebben a sorrendben.

E mű mindhárom elvárásomat teljesítette. Nem is nagyon értem az eddigi csillagozások szigorát – nekem, laikusnak Williams előadásmódja meglehetősen világos és informatív volt. Az olyan szavak, mint a mitokondrium, a nyelvészeti szakkifejezésekhez hasonló allergén reakciókat váltanak ugyan ki belőlem, de át lehet gázolni rajtuk. Ez a könyv áttekinti az evolúcióval és a természetes kiválasztódással kapcsolatos tudományos elképzeléseket Darwintól Dawkinsig, némiképp vázlatosan, belekapva ebbe-abba, hogy aztán végül elidőzzön az embernél, különös tekintettel a szaporodás és az öregedés bizonyos biológiai sajátosságaira. Williams célja végső soron Paley órásmester-hasonlatából* kiindulva cáfolni a vélekedést, hogy szervezetünk bonyolultsága nem fakadhat a természetes kiválasztódás esetlegességéből. Evolúciónk nem annyira a folyamatos tökéletesedés fogalmaival írható le, mint a próbálkozás-tévedés módszerén alapuló, évmilliókon keresztül tartó kísérletezéssel, ennek bizonyítékaként mutatja be az emberi szervezet azon konstrukciós hibáit, amiket egy intelligens tervező minden bizonnyal okosabban is legyártathatott volna az alvállalkozóival – ilyen például a légzőnyílásunk és tápcsatornánk összefonódása, amitől könnyen cigányútra mehet a falat. Meg amilyen a férfi ivarszerv, de erről szemérmesen hallgatok.

Kis csalódást amiatt érzek, mert meglátásom szerint a kötet címe kissé félrevezető: én legalábbis azt hittem, hogy nagyobb mélységben tekintjük majd át a kiválasztódás által létrehozott extrém megoldásokat, mint amilyen például a címben szereplő pónihal lámpása. A másik hiányérzetemet igazából hibának nem is nevezném – arról van szó, hogy Williams a végére egy filozófiai átkötéssel zár, és az olvasót egy Dawkins-idézettel bocsátja útjára, miszerint az embernek ki kell használnia, hogy ő az egyetlen faj, aki felül tud emelkedni a természetes kiválasztódás predesztinációján. Ezt érezhetően szabadkozva teszi, mindazonáltal azt hiszem, szükségesnek tartja, hogy így üzenjen az olyan tévtanoknak, amik az evolúció törvényszerűségeiből etikai-morális törvényeket akarnak fabrikálni, ahogy azt a szociáldarwinisták tették bal és jobb oldalon egyaránt**. Ám itt mintha megtorpanna, hiszen csak annyit állít, hogy az erkölcs felül kell írja a genetikát, ám ezzel meglehetősen ingoványos talajra téved. Talán hasznosabb és konkrétabb lett volna, ha bátran behajózik a társadalomtudomány és a csoportpszichológia felségvizeire. Ugyanis szerintem nem pusztán arról van szó, hogy amikor saját érdekeinket megvalósítva tökéletesen figyelmen kívül hagyjuk mások érdekeit, akkor erkölcsi értelemben helytelenül cselekszünk, hanem arról, hogy a legkonkrétabban árthatunk is magunknak ebben az esetben. Az emberi társadalom olyan komplex közösségi rendszer, ami bonyolult, és gyakran észrevehetetlen bizalmi elemekből építkezik, ezeket eseti jelleggel figyelmen kívül lehet hagyni valamiféle haszon kedvéért, de aki következetesen így cselekszik, az nem pusztán törvényi retorzióra számíthat, hanem a közösséget is veszélyezteti – és ez közvetve az egyén céljait sem feltétlenül szolgálja. Amiből következik, hogy az együttműködés eszméje nem pusztán evolúciós luxuscikk, amit fajunk jódolgában végez, és mert így illik, hanem igenis kőkeményen racionális eljárás, ami az egyed túlélését is szolgálja. Gondolom, ennek felismerése szükségszerű egy élhető társadalom kialakulásához.

* „Tegyük fel, hogy egy pusztaságon áthaladva belebotlok egy kőbe, és valaki megkérdezi, hogyan került oda az a kő. Alkalmasint azt válaszolom, hogy a legjobb tudomásom szerint, mindig is ott volt. … De tegyük fel, hogy egy órát találok a földön, és valaki ismét megkérdezi, hogy ez hogyan került arra a helyre. Aligha gondolnék arra a válaszra, amit az előbb adtam. … Működésének precizitása és bonyolultsága arra a következtetésre kényszerítene minket, hogy az órát meg kellett alkotnia valakinek. Valamikor, valahol léteznie kellett egy mesternek (vagy mestereknek), aki megalkotta egy bizonyos célra… aki kitalálta a szerkezetét, és megtervezte a használatát.”
** Ami már csak azért is abszurdum, mert például a nácik egy alapvetően hibás értelmezésből indultak ki: szerintük a természetes kiválasztódás a fajt szolgálja, holott ez egy marhaság – egyértelműen az egyedet. Ilyen értelemben az evolúciós alapgondolatot egész egyszerűen kifordították magából. show less

Potentially very interesting but somehow fall short. The book shows its age (1996), is ultimately rather speculative, at best a set of proposals for future research, . The surprise is that it’s taken well over 100 years before medicine has even begun to think about the implications of Evolutionary theory. Surprising, given that Darwin‘s own dad was a doctor. The best takeaways for me: that many of the symptoms of illness are actually the body's protection and not the direct effect of the show more invader. Coughs and fevers are prime examples Treatments that simply repress symptoms may well be misguided.
What is the current state of research in this area ? show less

This is a well written book that takes a look at why people get sick from an evolutionary perspective. This book is easy enough to understand without requiring a medical/biology degree, but not so simplified that it assumes the readers are have the attention span of a gnat and the intelligence of an amoeba. This is a meat and potatoes type of book compared to the bowl full of lettuce books that seem to be common in the popular science genre these days.

I do however wish the authors would show more update this book to include any additional information discovered/hypothesized in the last 20 years, but what they cover is still relevant and very interesting. show less

A really excellent, if slightly outdated, resource on the Darwinistic underpinings of our responses to disease. By far the best part of the book was the table categorizing disease responses (protective v. quirks v. secondary purpose). The book may have been made slightly stronger if it stuck more strictly to the topic of disease; however, as an introduction to the rigorous scientific ideas behind Darwinism, it was made richer by the discussions of pregnancy, foodstuffs, kin altruism and show more selfish gene phenomena. Thoroughly enjoyable, although not much new for the already versed reader. show less