Vladimir Bartol (1903–1967)

Alamut was a fortress in Iran; according to legend, it was a training ground for assassins. It was also the birthplace of the fedayeen. The question facing ibn Sabbah, the mysterious leader at Alamut, was how to motivate soldiers to not only carry out orders without fear of death, but how to make them actually welcome death in the line of their duty. Ibn Sabbah finds his answer in the Ismaili motto of "Nothing is true; everything is permitted." Alamut becomes his place to play out the grand show more vision he has for indoctrinating his fighting force.

We are first introduced to two young characters: Halima, who is brought to the castle for purposes that are not clear to her at first, and ibn Tahir, who is coming to become one of the first fedayeen. They each play out different sides of the drama and react differently as they see more of what is happening at Alamut. One of the strengths of the novel is the way the characters' reactions, both major and minor, to revelations about ibn Sabbah's plans run the gamut from disbelief to horror to wonder to disillusionment.

What does it mean to have faith? What is worthy to be believed in? What if you believe in something your entire life, but it was never true? These are the kinds of questions the novel raises, while still spinning a page-turning tale.

Recommended for: readers of Foucault's Pendulum, people who like stories of the distant past set in faraway lands, grown-ups who want to read fairy tales.

Quote: Not just the simple folk from the masses, even the more exalted minds preferred a tangible lie to an ungraspable truth. show less

Jó kis történelmi regény ez a kardozás-szerelem-cselszövevény szentháromságának fényében, ahol a három alkotóelem megfelelően kiegyensúlyozza egymást. Ráadásul az Alamut története már önmagában megér egy misét (vagy mi is van a mohamedánoknál): az asszaszinok szektájának (regényhez illően szabadon kezelt) keletkezéstörténetét meséli el, színhely tehát Észak-Irán, az időpont pedig a XI. század harmadik harmada. Bartol nagyon szépen, alulról építi show more fel a sztorit, egyrészt egy rabnőt látunk, aki egy rejtélyes csodakertbe kerül, ahol szabályosan hurit képeznek belőle, másrészt pedig egy elhivatott iszmaelita fiút, aki megérkezik Alamutba, hogy minden nehézséget leküzdve okleveles fidajín legyen. Némi előkészítés után aztán az író fejest ugrik a nagypolitikába, így megismerkedhetünk Haszán Ibn Szabáh prófétával, a karizmatikus vezérrel, akinek nagy-nagy tervei vannak… Szóval remekül van felépítve a történet, tobzódunk a körömrágásban, így még azt is hajlamos vagyok megbocsátani Bartolnak, hogy prófétája olyan szájbarágósan vázolja fel világhódító vízióit, mintha egy XX. századi kereskedelmi igazgató prezentációját látnánk.

Ez a könyv mindenek előtt és mindenek felett tanmese, annak a folyamatnak a leírása, amikor egy tapasztalatlan, befolyásolható fiatalemberből elvakult bérgyilkost faragnak. Bartol hipotézise meglehetősen sértő ezekre a szektákra nézve – persze kit érdekel, sértődjenek meg. Elképzelése szerint minden vallási fanatikus mögött egy nagy képességű szélhámos áll, aki őt a mennyország* ígéretével (és esetleg némi hasissal) elkábítja, majd dróton rángatja – ez a kókler már túl okos ahhoz, hogy bármiben is higgyen, de nagyon jól jön neki, hogy az ostoba fundamentalisták élő fegyverként szolgálnak neki. Persze ez az elmélet túlmutat a ma öngyilkos merénylőin, inkább egy általános viszonyt ábrázol bábjátékos és báb között, ami bármelyik (akár vallásos, akár vallástalan) csoport esetében érvényes lehet**. Ez a könyv bizonyos értelemben a nietzsche-i übermensch fogalmának újragondolása: a sokszínűen és bizonyos tekintetben igen vonzóan megrajzolt „Hegyi Öreg” machinációit ugyanis az legalizálja (saját elgondolása szerint), hogy ő mennyivel magasabb szinten képes felfogni az „igazi igazságot”***. Így aztán bármit megtehet a pórnéppel, eszközként tekinthet rájuk, hiszen ő intellektuális képességeinél fogva sokkal teljesebb életformát képvisel. Hát köszi. (Amúgy meg ezekkel az egyenletekkel mindig az a baj, hogy én vagyok bennük a pórnép.) Jó lenne azt mondani, hogy talán majd egy fanatikus elolvassa ezt a könyvet, kinyílik a szeme, és meglátja a madzagokat a feje felett… ám sajnos a fanatikusok ritkán olvasnak olyan könyvet, amire a főnök nem adta áldását. Meg mondjuk úgy egyáltalán: ritkán.

* Amúgy meg nem tudok napirendre térni afelett, hogy felnőtt férfiakat meg lehet etetni olyan édenkert-képpel, ami leginkább egy fantáziátlan, hormonzavaros kiskamasz álmodozásaihoz hasonlít: evés, ivás, dugás az örökkévalóságig. Pláne hogy a nyugati civilizáció nem elhanyagolható része már ötven éve egészen konkrétan valóban ezt csinálja, és mégsem tűnik felhőtlenül boldognak – úgyhogy nem értem, mi ebben olyan ellenállhatatlanul vonzó.
** A könyv 1938-ban jelent meg – érdemes lehet elmélázni azon, hogy Bartol szeme előtt nem a szélsőjobboldali fanatikusok példája lebegett-e.
*** Hogy mindent szabad és semmit sem tilos. Ezek az iszmaeliták, úgy látszik, ilyen titkos szabadkőművesek voltak. show less

This is the story of one man's resentment and ambition led him to build over the course of his life first a reputation, then a following, then a religious sect and an army of fanatics, convinced that they would go to paradise if they obeyed without hesitation. The way he uses the natural weaknesses of young men to mold them to the point where they die happily at his request are explained and justified to his followers as he invites into his confidence as future leaders of the movement. Scary show more how this tale set in ancient orient is still a valid warning today of how easy it is to form a small troupe of fanatics that can destabilize a country by hitting at a few weak points.

I read this in German and though very readable, it was a bit lengthy at times. Not sure if this is somehow due to the translation as it is quite a bit longer than the English editions. show less

Alamut was a timely and pertinent political allegory when it was first published on the eve of World War II; it is an appropriate political allegory for the time in which it is set, 11th century Persia as various Muslim sects vied for primacy; and it is equally pertinent today, in the age of terror following the events of 9/11 and the United States' extreme reaction to that event.

Hasan ibm Sabbah, an Ismaili leader who controls the fortress at Alamut, has devised and is implementing a plan show more to install himself as the leader of the Persian world. He is training and plans to manipulate a cadre of innocent young men, the fedai, by giving them a taste of paradise, thus ensuring that they will go willingly to their deaths on suicide missions. He has created a secret garden with glass pavillions and beautiful young women dressed in silk and jewels and well-trained in poetry, music, dance, and sexual techniques. The young men will be drugged with hashish and will wake up in 'paradise' for one night, before being returned to be sent on a suicide mission.

The novel raises philosophical, moral and social issues. Hasan is actually a Machiavellian figure, and his motto is 'Nothing is true; everything is permitted.' At times it is unclear whether he is insane or brilliant. Beyond raising issues to ponder, however, Alamut is an exciting and well-written story, somewhat of a cross between an adventure story and a fairy tale, as the stories of the fedai, the women in the secret garden, and the ruthless leaders are told in alternating chapters.

While historical developments since 1938 have raised serious questions about the factuality of the underlying story, there was a fortress at Alamut (its ruins remain), Hasan is a historical figure, and stories of fedai or assassins were described by Marco Polo. show less